Mivel nekünk is spánielünk van, így évek óta nyomon követtük a Spánielmentés munkáját és amikor tehettük, igyekeztünk segíteni nekik. Mindig megnéztük a gazdikereső spánielek képeit és hirdetéseit, de nem terveztük, hogy a lakásba még egy kutyát vállaljunk, a jelenlegi, kissé hisztis ebke mellé.
... ha belep a hó akkor is itt várok rád!
Egy tavaszi napon megakadt a szemünk egy kutyus képein és kissé megríkattak a hozzájuk írt feliratok: "Én itt fekszem a padon, ha belep a hó akkor is itt várok rád!" és ehhez hasonló, nagyon jó marketingérzékkel megírt kommentek. Aztán napok múlva is vissza-vissza tértünk a képekhez, és még csak tudat alatt, de ott motoszkált, hogy de jó lenne neki segíteni. Ezeket a gondolatokat hamar elűzték az racionálisnak gondolt érvek, miszerint lakásba nem kell kettő, nem lenne idő rá... stb. Aztán a képek alá érkezett kommentek miatt újra előre kerültek Kocka képei és mi megint végiglapoztuk őket.
Július elején okosan, kissé magunkat is átverve úgy szervezetük, hogy vasárnapi moziként a Lurdy Házba megyünk (sose szoktunk oda járni... :-) és ha már ott vagyunk, akkor benézünk az éppen ott megrendezésre kerülő Spánielnapra, ahol hogy-hogy nem, Kocka is jelen volt. Túlzás lenne azt mondani, hogy első látásra elvarázsoltuk, sőt, igazából magasról tett ránk, melege volt, ivott egy nagyot és lefeküdt a hideg kőre pihenni. A simiknek örült, de valószínűleg elkönyvelte, hogy megint komolytalan érdeklődők, akik csak egy kis ingyen simiért jöttek.
Igyekeztünk kifogásokat találni, hogy miért NE, de ma már tudom, ezek mind a saját önámításaink voltak...
A találkozás utáni napok vegyesen teltek, hiszen egyrészt nagyon aranyos volt a képeken, mégis - amiről sokat olvastunk mi is, hogy nagy egymásra találás az új gazdival - az itt nem volt meg. Persze addig-addig beszélgettünk erről, és hogy miért nem lenne jó neki nálunk, amíg úgy döntöttünk, a kérdéseinket összegyűjtve, tanácsot kérünk Juditéktól. Miután szinte minden "kifogásunkra" válaszoltak, így nem maradt más, minthogy az utolsó fegyvert bevessük, amivel magunknak is bebizonyíthatjuk, hogy valóban nem mi vagyunk az ideálisak: meglátogattuk Benjivel, a kutyusunkkal, akinél szinte biztosak voltunk, hogy elkényeztetett egyke úrifiú létére helyből utálni fogják egymást. Egyeztettünk Juditékkal időpontot és izgulva közeledtünk Tököl felé, ahol titkos telefonos utasításokat követve eljutottunk a Spánielmentés főhadiszállására.
Egyszer csak megjelent Ő – és most már bevallhatom, azonnal levett a lábamról
Egy beteg kutyus ápolása miatt kint kellett várnunk, majd egyszercsak motoszkálást hallottunk a bokroknál és megjelent Ő... a kis fekete, csámpás Kocka, aki rögtön hozzánk bújt és most már bevallhatjuk, hogy rögtön levett minket a lábunkról. Hoztunk egy kis jutifalatot, amivel mi is egyből szimpatikusak lettünk és legnagyobb meglepetésünkre a két kutya is aránylag jól reagált egymásra, barátok nem lettek, de néhány apró morrantással helyretették a falkasorrendet és után nyugalom volt. Kb. fél óra beszélgetés Judittal, alatta pedig Kocek simizése megtette a hatását, nagyon megszerettük, de mindenképpen szerettük volna átgondolni és jó döntést hozni, így kértünk egy hét haladékot.
Egyszerűen fogta magát, és beült a kocsiba...
A kocsihoz mentünk, majd amikor kinyílt az első ajtó, Kocka, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, beült az anyósülésre és jelentőségteljesen nézett ránk, hogy mehetünk. Mondani sem kell, hogy ezzel meg is vett minket, az egy hét már csak azért kellett, hogy a családot is értesítsük a döntésről. Juditot izgulva hívtuk, hogy minden akadályt elhárítva, augusztus 10-én pénteken délután várjuk a kis gazfickót.
Tudatosan, felelős gazdihoz méltóan készültünk a kis Kocka fogadására
Hamar eltelt az idő, de ezalatt tudatosan készültünk Kocka érkezésére, mert nem szerettük volna azokat a hibákat elkövetni, amelyeket Benji nevelése során sikerült, legfőképpen a falkasorrend kialakítása. Pénteken már izgalommal mentünk dolgozni és alig vártuk, hogy korábban eljöhessünk, hiszen új gyerek érkezik a házhoz. Minden szükséges dolgot beszereztünk - a feketéhez színben harmonizáló narancssárga nyakörv, póráz, ágyikó és persze tálak és játékok.
Kockát Szigeti Zsuzsiék szállították le, és miután felelősségteljesen végigolvastuk az örökbefogadási szerződést, kissé mosolyogtunk, hogy hasonlít a házassági fogadalomhoz és immár határozottan írtuk alá, hogy: igen, akarjuk, fogadjuk, megígérjük :-)
Az első napokban Kocka kicsit félénk volt, nagyon hálás volt a simogatásért, de inkább tartózkodott. Benjivel szemben hamar kijelentette, hogy ő a feljebbvaló, amit néhány apró morgással hozott tudomására, és ahogy számítottunk is rá, kétszer nálunk is bepróbálkozott, amikor neki nem tetszően arrébb akartuk rakni, de azt kihagyta a számításból, hogy minket Benji edzett és jól felkészülten, tudatosan használtuk ki ezeket a helyzeteket, hogy tudtára adjuk egyszer és mindenkorra, hogy mi vagyunk a főnökök. A második ilyen eset után amikor lemorogtunk (viccesen néz ki, amikor egy felnőtt ember áll és morog az előtte ülő, térdig érő spánielre :-) nem is volt több gond.
Az első 2 hónapban tudatosan és következetesen tanítottuk Kockát
Betartottuk az 5 perces szabályt, kapuszabályt, kaja szabályt és a privát terület szabályt is, így az elején szófogadatlan, minden kutyát meggyilkolni akaró kiscsikó a 3. hónap végére tökéletesen szófogadó kutyussá vált. Néhány nap után már stabilan hallgatott a nevére és kb. 2 hét után nagy biztonsággal behívható volt, ami azért volt nagy segítség, mert a beteg lábai miatt a pórázszabállyal, ahol hirtelen kell fordulni nem akartuk terhelni, enélkül pedig nagyon húzott, ami szintén nem jó a lábainak, így muszáj volt a lehető leghamarabb megtanulnia póráz nélkül, biztonságosan sétálnia. Ehhez még egy fontos dolog kellett: annak megtanulása, hogy engedély nélkül szigorúan tilos a járdáról lelépnie. Rettentően büszkék voltunk rá, amikor ezt 2 délutáni séta alatt megértette és néhány nap alatt szinte teljes biztonsággal tartotta be. Az otthoni tanítás mellett barátkoztunk kutyaiskolába is, főleg azért, hogy szokja a más kutyákkal való együttlétet és annak ellenére, hogy a lábacskái miatt nem sok feladatot tudtunk szabályszerűen megcsinálni, nagyon ügyesen tanult és élvezte a vele való foglalkozást.
Igenis bebizonyítjuk, hogy a 6-7 éves örökbefogadott kutya is tanítható!
Bár a műtétek miatt a kutyasuli szünetelt, mindenképpen terveik között szerepel, hogy legalább az alapfokú, de inkább a középfokú vizsgát megcsináljuk Kockával és hivatalosan is megkaphassa a Dr. Koczek titulust, amivel bebizonyíthatjuk, hogy a 6-7 évesen örökbefogadott kutya is tanítható, sőt, akkor van fénykorában, külön előnye, hogy a kölyökkori rágcsálást is meg lehet úszni. :-)
Kocka - Fókából kenguru :)
Érkezés utáni másik fontos dolgunk volt, hogy elvittük egy alapos kivizsgálásra, ahol kiderült, hogy egy kis túlzással, több rossz alkatrésze van mint jó, de nagyrészük szerencsére nem vészes és hamar rendbe is hoztuk, volt itt fogkő, fülgyulladás, apró sebek, demodesc atka és persze a bájosságát adó, de nagy fájdalmakat okozó patellák. A röntgen két teljesen más elváltozást mutatott, az egyik térdén hiányzott a térdízületi vápa, így a térdkalács folyamatosan kiugrott a helyéről, a másik térdén pedig ízületi vápa helyett mindkét csont vége domború volt. Értelemszerű volt, hogy egyszerre csak egy lábacskát lehet műteni és szerencsére az ország egyik legjobb ortopéd sebésze vette kezelés alá, akinek javaslatára a rosszabbik térdével kezdtünk és nagyjából fél év volt, mire a másik lába is sorra került és szerencsére meg is gyógyult, a régi kis fókajárású kutyus helyett egy ugráló, galambokat és cicákat kergető lovacskát kaptunk, viccelődtünk is a dokival hogy biztosan egy kengurut is műtöttek akkor és összecserélték a lábaikat :-)
Benjivel való kapcsolata lassan, de javuló tendenciát mutat
A kezdeti néhány morrantás most már csak jelzésül szolgál, hogy "most már ne piszkálj" és bár országos barátok nem lettek, mert mindketten inkább velünk szeretnek lenni, mint együtt játszani, de az a félelmünk, hogy gond lenne köztük, alaptalan volt. Azt viszont örömmel tapasztaljuk, hogy ha ketten együtt vannak otthon, akkor mindkettejük sokkal nyugodtam, mintha valamiért pl. orvoshoz csak az egyikükkel megyünk, mert akkor azért van sírdogálás at otthon maradó részéről. Benji nem igazán játszik más kutyákkal, így nekünk új volt, amikor Kockánál láttuk, hogy kergetőzik más, játékos kutyusokkal és tudván, hogy a mentésnél még hírhedten harci-marci volt, nagyon jó látni, hogy egyre többet, önfeledten játszik.
Semmivel sem pótolható az érzés, amikor addig nem ereszt el, amíg meg nem szeretgetjük...
Mára Kocka egy igazi bújós kis tündér lett, aki hálás minden jó szóért, simogatásért és ha véletlenül elfelejtenénk, hogy hol is szereti a simogatást egy kis orr böködéssel jelzi, hogy már jó pár perce el van hanyagolva. Pótolhatatlan, amikor hazaérünk és a fejecskéjét szorosan hozzánk nyomja és addig nem ereszt, amíg legalább 2-3 percig meg nem szeretgettük. Egy percig sem bántuk meg, hogy őt választottuk és hogy végül igent mondtunk rá.
Köszönjük a Spánielmentésnek, hogy megtalálták őt és türelemmel kivárták, amíg megérkezünk hozzá és köszönjük azt a munkát, amit azóta is, a többi árva spániel megmentéséért tesznek.
