Sok-sok áttöprengett éjszaka és hosszú családi tanácskozások után! Gyermekeim elérték a kiskamasz kort, már nem függenek annyira tőlem, mint eddig. Iskola, különóra, edzés, barátok... Így a lakás egész nap üres és csendes. A munkám házhoz köt, és nagyon vágytam egy társra, aki mellettem van napközben, akihez szólhatok és társam a mindennapokban.

Azonnal tudtam, erre van szükségem...

Egy nap az interneten böngésztem, mikor véletlenül ráakadtam a Spánielmentés oldalára, ahol ideiglenes befogadókat kerestek. Rögtön tudtam, ez kell nekem! Minden nap meglátogattam az oldalt, próbáltam utánajárni az ideiglenesezés feltételeinek és közben "puhítottam" a családot. Persze, nem kellett őket sokáig győzködni, könnyen beleegyeztek, így vettem egy nagy levegőt és megírtam a megadott e-mail címre a bemutatkozó levelemet.

Egyenes út vezetett az első ideiglenes kutyához

Innen már gyorsan ment a dolog, a Lurdy-házban egy Spániel nap alkalmával személyesen is találkoztunk és kiválasztottuk Szöszit, akit Zsuzsi néhány nap múlva elhozott nekünk. Volt nagy öröm és versengés, kinek az ágyában aludjon! De Szöszinek volt saját elképzelése, Ő Apa foteljét választotta. Több napi győzködés után tudtuk rávenni, hogy inkább a másik (teljesen ugyanolyan) fotelban aludjon, hogy Apa lássa a tévét! Lassan összeszoktunk, már ismertük egymás rigolyáit, mikor jött a telefon: Szöszke gazdijelöltet vár, vagyis jönnek Őt meglátogatni! A gyerekek nem akarták elengedni, de mikor találkoztak az örökbefogadó nénivel, rájöttek, hogy Ő talán még jobban fogja szeretni, mint mi. Így nehezen ugyan, de elengedték. Azóta Szöszke boldogan él egy nénivel, Akinek Ő lett a társa, a mindene...

Kirepült? Sebaj, jött a következő...

Volt nagy sírás-rívás, mikor Zsuzsi jött a kutyáért, de természetesen helyette hozta a következő ideiglenesen nálunk lakó kutyust. A gyerekek rá se akartak nézni a helyette érkezőre, egy megszeppent, frissen ivartalanított csoki színű kisfiúra, Nutellára. Mikor Szöszivel elindult az autó, mi a szobában ültünk és zokogtunk. Nutella beóvakodott, megszaglászott minket és a szó szoros értelmében mindenki arcáról lenyalta a könnyeket! A sírás így fordult át nevetéssé, így lopta be magát egy perc alatt a szívünkbe!

Azután Tőle is el kellett búcsúzni, hiszen Ő is elindult a Gazdis élet felé. Ez a búcsú csöppet sem volt könnyebb, mint az előző, de tudtuk, csak így adhatunk esélyt a következő ideiglenes kutyusnak, aki rajtunk keresztül fogja megtalálni az Igazi Gazdit. Jöttek sorba a szebbnél-szebb kutyák megszeppenve, félve, behúzott farokkal, és a mi feladatunk volt, hogy megnyugtassuk, szeressük, szocializáljuk Őket. Így lassan kibontakoztak és megmutatták az igazi énjüket. Ez egy olyan csodálatos folyamat, amiért megéri velük fáradozni.

Jelenleg is van egy ideiglenesen nálunk lakó kutyus, Maugli. A gyerekek Őt is imádják, gondoskodnak Róla. Már azért is érdemes volt ideiglenes gazdinak lenni, mert úgy érzem, a gyerekeim még több felelősséget tanultak a kutyáktól. Tudják, hogy foglalkozni kell velük, hogy gondoskodni kell Róluk…

Maugli 6 éves, ivartalanított kan. A mi Mauglinkat nem a farkasok nevelték. Ő szerető gazdi mellett élt 6 évig, de sajnos elveszítette őt. Hogy a gyász miatt szomorkodik-e, vagy egyszerűen nem érzi jól magát a falkában, nem tudjuk. Tény, hogy rettentően szomorú és félős kiskutya. Hatalmas szüksége lenne egy szerető gazdira, aki feledtetni tudná Vele gyászát, és szeretné Őt. Nyugodt kutyus, aki a kozmetikát például végigaludta. Ha úgy gondolod, hogy támasza, szerető gazdija lennél ennek a 6 év körüli angol cocker spániel kisfiúnak, akkor keresd Őt a 30/9983947 telefonszámon. Mint minden védencünk, Maugli is oltva, chipezve, külső-belső paraziták ellen kezelve és ivartalanítva várja a Gazdit.

KISKAMASZ LETT A PÖTTÖMBŐL! Vili kb. 1 éves keverék kisfiú, anyukája spániel, apukája ismeretlen. Jellemében abszolút spániel, gyerek- és kutya-kompatibilis. A mozgékonysága biztosan anyai vonás, ugyanis, ha nem alszik, akkor folyton úton van, mindig fontos teendője akad, hol egy teniszlabdát kell kergetni, hol egy plüssállatot kibelezni.Nagyon jól kijön a többi kutyával, felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt. Ha elálmosodik, hozzábújik valakihez, és úgy alszik el. Igazi pusziosztó, aki csak a gazdi közelében érzi jól magát. Rengeteg energiája van, hiszen még kamasz, és ezt kordában kell tudni tartani. Szobatiszta, ivartalanított és szépen halad a jólneveltség felé. Ha Te is hasonlóan energikus vagy, akkor máris hívd a 06/30/998-3947 telefonszámot, és kért Vilit. Biztos lehetsz benne, hogy szívesen lesz partnered egy kis kirándulásban, vagy akár futásban.

És akkor találkoztunk Vele!

Félénken, de izgatottan érkezett Gödöllőről a Spánielmentéshez, alig volt fél éves, és ki tudja, mi történt vele ez alatt a rövid idő alatt. A család minden tagja első látásra szerelmes lett belé, egyértelmű volt, hogy Őt nem fogjuk tudni elengedni, Ő a miénk marad! Azóta Zsófi igazi családtag lett és így az Ő feladata is lett az ideiglenes kutyusok családhoz-falkához szoktatása.

Szépen lassan a ház megtelt újra élettel, nincs idő unatkozni, hiszen valamelyikkel mindig kell labdázni, sétálni, fésülni, simogatni, birkózni...  Az életünk velük lett teljes, a gyerekek meg is kérdezték tőlem: "- Anya, mondd, hogyan tudtunk eddig spánielek nélkül élni?"

cselekedtél.

Kihagyhatatlan lehetőséget kaptunk!

Sokatok számára már ismert tény, hogy kinőttük a házikót ahol  Judit eddig gondozta az ebeinket. A válságstáb összecsődítése helyett, az élet kezébe vette dolgaink irányítását és elénk küldött egy kihagyhatatlan lehetőséget. KÖLTÖZÜNK!

Remélhetőleg az elkövetkező tíz évben utoljára, ugyanis egy anonim jóakarónk felajánlott négy falat és egy óriási telket, ahol a védenceink biztonságban és békében élhetnek, míg sorsuk rendeződik. Egy helyet, ahol a segítőink tudnak a kutyákkal foglalkozni, ápolni, kozmetikázni őket.

Ezt cserélnénk fel:

Na, és ezt:

A költözés első feltétele, hogy elkészüljön a kerítés és a házhoz tartozó emésztőgödör

Ennek kialakítása a mi feladatunk. A munkát egy vállalkozó szakmunkás és néhány önkéntes segítségével tudjuk megoldani. Amiben viszont ismét rátok vagyunk utalva, az az anyagköltség előteremtése. 130 méter kerítést kell S.O.S megépítenünk, melynek anyagköltsége alsóhangon 7000 Ft/folyóméter.

Most nem egy kutyáról van szó, hanem egy egész falkáról

Ennek az 50 spánielnek kell biztonságos, alááshatatlan, átrághatatlan és megmászhatatlan biztonságos kerítést építenünk:

Kérjük, ha teheted, vállalj be egy métert

De ha nem megy, akkor centinként is, de adjuk össze a kerítés árát! Hogy mire kitavaszodik, had vegyék birtokba a spanik és természetesen mi is. Hiszen ha áll a kerítés, már jöhettek ti is! Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne kerítést festeni, fát ültetni, kutyát sétáltatni, fésülni vagy csak ülni és érezni, mennyire jó együtt lenni velük,, és hogy milyen nagy szükségük van ránk. Légy részese annak, hogy újra ilyen felszabadultak és boldogok lehessenek:

Kérjük, aki érez magában erőt és lelkesedést ahhoz, hogy segítségükre legyen, lépjen kapcsolatba a Spánielmentés mindent feláldozó önkénteseivel. A munkamenetről, időpontokról, erőforrás-szükségletekről a Facebook Együtt a Spánielekért csoportjában naprakész információkkal szolgálnak >>
De jelezheted segítő szándékodat a spanielmentes@gmail.com címen is.

Aki pedig szeretne, de nem tud részt venni a munkálatokban, támogassa a projektet pénzadománnyal az alábbi számlaszámra:

Unicredit Bank 10918001-00000098-44870000,
A jogosult neve: Cocker Rocker Egyesület.
Közlemény: Spánielfarm

Eltelt egy év. Mondhatnánk, hogy egy ugyanolyan év, mint mindegyik, és mondhatjuk azt is, hogy egy kicsit más.

Ugyanolyan, hisz tettük, amit eddig is: segítő kezet nyújtottunk a bajbajutottaknak. Ugyanúgy, ahogy ezt tesszük évek óta. És elmondhatjuk, ugyanolyan volt abban is, hogy újra átléptük a határainkat, hisz idén még többször volt ránk szükség, mint azelőtt. Mentettünk - ahogy korábban is - utcáról, halálsorról, szaporító telepről, és segítettünk olyan bajbajutott gazdáknak, akiknek már csak mi maradtunk, és akik úgy gondolták, már csak általunk tudják egykori kedvencüket biztonságban tudni. Voltak események az életünkben, amik már szinte szokványosak is lehetnek. Hisz minden hónapban bemutatkoztunk a Lurdy ház Zoodom üzletében, de voltak védenceink más események vendégei is. Idén is volt költözés és nagyon bízunk benne, hogy ezt jövőre is leírhatjuk. Volt internetes szépségverseny, mely hatalmas összefogást váltott ki, így nemcsak szép számban indultak olyan kutyák, akik nyereményüket nekünk ajánlották fel, de komoly szavazóbázist is toboroztak maguk köré.

Voltak nehéz napjaink és voltak csodaszépek...

Nehezek, mikor egy-egy beteg kutyánk mellett virrasztottunk. Sajnos nem egyszer tettük ezt hiába, mert bár érkezésükkor megígértük Nekik, hogy boldog, gazdás kutyák lesznek, az idő sajnos sokszor ellenünk dolgozott, és minden igyekezetünk ellenére végül csak mi jutottunk Nekik végállomásul. De emlékezni jó ugyanakkor sokszor fáj. Emlékezünk a jóra, ami hiányzik és a rosszra, amit együtt éltünk át. Ezeknek a kis Angyalkáknak, Akik már fentről figyelnek bennünket, mi, ideiglenes gazdik sokkal többet jelentünk, és nekünk, ideigleneseknek Ők  egyik szomorú pillanatról a másikra saját mennybe ment Angyalkáink lesznek. Legtöbbször megkönnyezzük, ha örökbe adunk és emiatt el kell engednünk őket, viszont a szívünk egy darabját elviszik magukkal és mérhetetlenül nagy űrt hagynak, mikor az elválás örökre szól. Égjen ma egy gyertya a Karácsonyfán minden kutyánkért, akiknek élete utolsó állomása volt az otthonunk, és égjen azokért is, akik a gazdi mellett leltek örök nyugalomra. És álljon itt e kép azon kicsi lelkekért - a teljesség igénye nélkül -, akik már nem láthatták meg idén a Karácsonyfát:

Ám szerencsére ennél jóval több esetben azért lábadt könnybe a szemünk, mert úgy engedtük el védenceink mancsát, hogy tudtuk, révbe értek, és betartottuk a szavunkat: valóban útnak indíthattuk Őket egy olyan jövő felé, melyben azelőtt talán sosem volt részük. Örülünk, hogy ebben nem egyszer egy olyan szervezettől kaptunk segítséget, akiknek működése példaértékű számunkra. Ők a Cocker und Setter in Not e.V.

Voltak nagy terveink az év elején, voltak kezdeményezéseink, amelyek aztán sajnos erő, kapacitás hiányában kihaltak. Voltak fogadalmaink, amiket ideig-óráig tudtunk tartani, majd sajnos a hétköznapok sodrása újra kihozta belőlünk rosszabbik énünket.

Egy valamiben ez az év kiemelkedő volt!

Abban, hogy rengeteg új segítőt találtunk. Újakat, akik csak egyszer-egyszer ugrottak, és olyanokat, akik immáron a keménymag részévé válva részt vesznek a mindennapokban. Mostanra ugyan nem oldódott meg minden gondunk és valószínűleg nem is fog addig, amíg növekvő számban érkeznek a segítségkérések, de azt elmondhatjuk, hogy egyre szélesebb bázisra támaszkodhatunk. Lettek ideiglenes befogadóink, akikre már stabilan támaszkodhatunk. Lettek fuvarosaink, akiket ugraszthattunk, ha nem volt idő fuvart keresgélni. Lettek fuvarosaink, akik akkor ültek autóba, amikor volt egy kis szabadidejük. Készültek fantasztikus fényképek - ezt is Nektek köszönhetjük. Lettek támogatóink, akik "etették" a védenceinket, és még többen lettek olyanok, akik lehetővé tették, hogy a számláinkat rendezni tudjuk, legyen az a szokásos orvosi ellátás miatt fizetendő összeg, vagy - sajnos idén többször is kijutott - rendkívüli kiadás. Jöttek azért hozzánk, hogy kicsit szebbé tegyék védenceink hétköznapját akár egy sétával, akár simogatással. Jöttek hozzánk csak azért, mert kíváncsiak voltak a mindennapjainkra, és nálunk ragadtak, mert élményekkel telve mehettek haza.

Szélmalomharcot vívunk, és bizony gyakran összeroppanunk

De fel nem adjuk, mert nem tehetjük!!! Nem tehetjük, hisz újabb és újabb kutyák várnak arra, hogy jöhessenek, majd szívünk egy darabját magukkal lopva, mehessenek megérdemelt útjukra. És nem adhatjuk fel, mert Ti, segítők, támogatók, adományozók bíztok bennünk.

És akkor jöjjön az, ami év közben rendszeresen elmarad…

És ez pedig az, hogy megköszönjük, hogy vagytok nekünk. Igen, ez általában elmarad, mert rohanunk… elmarad, mert épp feketében látjuk a világot… elmarad, mert természetesnek vesszük, vagy csak egyszerűen azért nem mondjuk ki, mert úgy érezzük, enélkül is tudjátok: Nélkületek mindez a csoda, melynek nap, mint nap részesei vagyunk, nem jöhetne létre. 

Köszönjük, hogy kitartotok mellettünk! Köszönjük, hogy ugrotok, összefogtok, segítetek, ha a szükség úgy hozza! Köszönjük, hogy elviselitek, tűritek azt, hogy néha napján nehéz a szívünk! És végül, de nem utolsó sorban: köszönjük, hogy velünk sírtok és velünk nevettek - ha a szükség úgy hozza!

 SpanciManci, Panettone, Zsuzsi

Véget ért.

Az elmúlt egy hónapban már zombiként éltük napjainkat, miközben órát lehetett hozzánk igazítani. Másodpercre pontosan 60 percenként leültünk 3 percre, agy kikapcsol, nyomtuk és nyomtuk. Mikor belevágtunk, mi sem gondoltuk, hogy így lesz. De. És itt jönnek az ismerősök és ismeretlenek, akiket ugyanígy elragadott a hév, és tudtuk, innentől nincs megállás, nincs kiszállás, mert itt valami csoda van készülőben, aminek mi is a részesei lehetünk.

Elindult egy fotópályázat a Női Portálon, és benevezett 10 kutya gazdája azzal a nem titkolt céllal, hogy az esetleges nyereményt felajánlja a Spánielmentés javára. Volt már ilyen, volt, hogy nyertünk, volt, hogy nem, játék, izgalom, öröm és bánat. Szavazgattunk, vártuk a végét és aztán elfogadtuk az eredményt.

Ez most valahogy egészen más volt!

Mert most percről percre jöttek-mentek a hírek. Ha kellett, kampányok indultak egy-egy kutyáért, ha kellett, lelkesítő szavak kezdtek terjedni. Kialakult egy "kampánystáb", amit szerintem minden politikus megirigyelhetne. Mert profik voltak a lányok és a fiúk. Figyeltek, számoltak, irányítottak. És egyszerűen ez a lelkesedés magával ragadott mindenkit. Ismerőst és ismeretlent, és még minket is, akik már rutinos "pályázók" voltunk, csak eddig nem tudtuk, hogy kell ezt csinálni.

Hihetetlen, hátborzongató és megható, amit tettetek

Nem lehet szavakba önteni. A „köszönjük” most egy olyan szó, ami nem mond semmit. De azért leírom: mindenkinek, ismerősnek és ismeretlennek, ellenségnek és barátnak, rendszeresen szavazónak, vagy csak a néha kattintóknak: KÖSZÖNJÜK A VÉDENCEINK NEVÉBEN.

Mindenkit várunk Tökölön az átadáskor, legyünk itt annyian, amennyi szavazatot kaptak a versenyzők, hogy egy fergeteges bulival ünnepelhessük meg az összefogás csodáját.

Édes, mint az eper, megfűszerezve némi bájjal, simulékonysággal és kedvességgel - Ő Eper, a 10 év körüli spániel fiúcska, akiről igazából rosszat nem lehet írni.

Kedvességével egyenes arányban van a szépsége is, amit csodálatos hajkoronája pluszban tetéz - persze csak akkor, ha szépen, rendben van tartva. Sajnos eredeti gazdája nem volt híve a rendszeres fésülésnek, ápolásnak, ezért jelenleg meg kellett szabadítanunk e csodától. Aggodalomra azonban semmi ok, mert a sok siminek, no meg a természetnek köszönhetően nem sokára újból megnő Neki.

Eper élete idáig nem sok örömmel áldotta meg Őt. Ezért olyan otthont keresünk Számára, ahol tényleg megbecsülik és értékelik kedvességét. Ahol viszonozzák azt a határtalan szeretetet, amit képes adni a Gazdinak.

Gyerekekkel, más kutyákkal is szépen el van, szeret játszani, labdázni. Korát meghazudtolva képes bárhova elkísérni, és természetesen kitartóan, nyugodtan vár Rád, ha éppen dolgod van.

Ha szeretnél megismerkedni ezzel a hatalmas kinccsel, akkor ne habozz sokáig, hívd a 06/30/998-3947 telefonszámot, és beszélj meg egy randevút Eperrel!

Ha e sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy eljutottál írásom végére, tehát érdekel kicsi Eper sorsa.:) Kérlek, nyomj egy "Megosztás" gombot, hátha valamelyik kedves Ismerősödnek megtetszik ez a Drágaság, és együtt tehetik boldoggá egymás további életét. Köszönöm szépen!

Szigeti Zsuzsi 

Akiknek már soha nem lesz gazdija

Tetszik, vagy sem, sajnos ez az igazság. Hogy miért? Azért, mert öregek, mert vakok, vagy éppen olyan betegséggel küzdenek, mint például az epilepszia. Nagyon nehéz ezt kimondani, de ha őszintén belegondolunk, bizony ez nem túlzás. Néhányan szerencsésnek mondhatják Magukat, hiszen Nekik legalább már van egy Őrangyalkájuk, aki havonta (virtuálisan) gondoskodik Róluk. De sajnos vannak, akik csak várnak, várnak... a semmire.

Legyél TE az őrangyaluk!

Az alábbi spánielek bizony "beragadtak", magyarul nekik már soha nem lesz gazdájuk! Örök életükre a Spánielmentés szárnyaira vannak bízva. De TE segíthetsz rajtuk, és ehhez nem kell örökbefogadnod, mindössze annyi a dolgod, hogy az őrangyala leszel. És most nézzük, kik azok, akiknek szükségük lenne Rád:

Sámuelnek nincs semmi bűne - pusztán annyi, hogy 15 éves, és a csontjai teljesen el vannak meszesedve!

Édes kicsi Sámuelünk a világon a legnagyobb kincs - legalábbis nekünk. Ha ölbe vesszük, azonnal puszilgatni kezdi az arcunkat, és hosszan képes nézni bennünket, azokkal a kicsi, hályogos szemeivel. Sokat nem láthat belőlünk, mindössze körvonalakat, de a hála mindig ott tükröződik a tekintetében. Igen, valaha Ő is volt valakinek a cukorfalat kiskedvence, amikor azonban megöregedett, "lejárt az ideje", kidobták. 

 Félixnek egy "bűne" volt: fekete kannak született!

Félix már akkor sem volt fiatal, amikor hozzánk került - kb. 9-10 éves lehetett. Valljuk be, szegény sokkal kevesebb eséllyel indult, mint nála jóval fiatalabb társai, vagy azok, akik nem azok a tipikus "fekete kanok". Félix meseszép volt - valamikor. Mára azonban nemcsak a szépsége kopott meg, hanem sajnos a gyönyörű, fényes bundáját is elveszítette. Mint ahogy vele együtt a látását, és minden bizonnyal a hallását is.

Nózy is volt valaha kiskedvenc! Egyetlen bűne: megöregedett

Nózy, idősebb vak blauschimmel színű, angol cocker spániel kanocska. Valaha kényelmes, gazdis élete volt, de sajnos - mint ahogyan bárki más - megöregedett. Korából hallás- és látáshiányából adódóan sajnos vajmi kevés az esélye arra, hogy valaki örökbe fogadja Őt. Pedig egy végtelen csendes, visszahúzódó kutya, aki igazából csak egy nyugodt sarokra vágyik, ahol elbóbiskolhat. 

Fifike nálunk öregedett meg!

Ugyan már akkor sem volt túl fiatal, amikor hozzánk került, de most már jóval 10 év felett van. Hogy miért nem kellett senkinek, azt sajnos nem tudjuk, hiszen édes kis hangjával mindent kommentál, és labdamániájánál már csak az étel imádata nagyobb. Az Illatos útról mentettük - altatás elől - évek óta, és bizony szép csendben megöregedett nálunk. Valószínű, hogy Ő is az "örök darabok" közé sorolható!

Hogyan lehetsz őrangyal?

Mondhatjuk úgyis, hogy az őrangyallá válás az adományozás egy különleges formája: nem csupán anyagi támogatást jelent, hanem egy-egy spániel  „Tiszteletbeli Nevelőszülő”-jévé, "Őrangyalává" válást is. 

Nem kell mást tenned, mint kiválasztani a fenti kutyusok közül azt, akin segíteni szeretnél, és akinek az Őrangyala szeretnél lenni. Meghatározod, hogy meddig "gondoskodnál" Róla virtuálisan, és havonta 5.000 Ft-tal támogatod Őt. Cserébe kapsz tőlünk egy díszes oklevelet, amely az őrangyallá válásodat tanúsítja majd. 

Ha választottál Kedves Őrangyal, akkor kérjük, írj a spanielmentes@gmail.com email címre!

A számlaszám, ahova a kutyus havi támogatását várjuk:

Unicredit Bank 10918001 - 00000098 - 44870000,
A jogosult neve: Cocker Rocker Egyesület.

Köszönjük!

Amíg következmények nélkül lehet a kutyákat bántalmazni, utcára dobni, tenyésztés címén beteg kölyköket "gyártani", addig az Ő ellátásuk az Őket olcsón megvásároló "gazdik" szemében kimerül annyiban, hogy lerázzák magukról a terhet, altatással, utcára dobással fenyegetőzve hívják az állatvédőket, hisz "az a dolguk", hogy az ő válláról levegye a gondot. Többen a szemünkbe vágták, hogy gyarlóság "ezeket" életben tartani, hiszen az egészséges és új életre esélyes kutyák elől veszik el a helyet és a mentésre fordítható erőforrásaink egy részét. DE. Aki ismeri őket, aki veszi a fáradtságot, hogy a szemükbe nézzen, az rögtön megérti, miért kérjük, hogy aki tud, patronáljon egy Sámuelt, egy Félixet vagy akár egy Fifikét, Nózyt."

 Ismét komoly gondok vannak a Spánielmentés háza táján!

Az elmúlt héten sem unatkoztunk. Annak ellenére, hogy ömlöttek be hozzánk a kutyák, sajnos egy szaporítóhely felszámolásával is szembe kellett néznünk. De nézzük sorjában: érkezett két kutya a békéscsabai gyepmesteri telepről, egy pedig Békésről. Aztán a salgótarjáni utcákat is rótta két spani, Akiket szintén fogadtunk, ellenkező esetben gyepmesteri telepen kötöttek volna ki. Megérkezett Eper is, aki szintén az utcán kötött volna ki, ha nem sietünk gyorsan a segítségére, és nem utolsó sorban M., akit azonnal műteni kellett, hiszen súlyos gennyes méhgyulladása volt, tele cisztával, aminek köszönhetően ömlött belőle a vér.

És most térjünk vissza a szaporítóhelyre. Az Állatmentő Liga és az Állatvédőrség segítségével 7 spániel szabadulhatott egy disznóólból, ahol az emberi gonoszságnak és gyarlóságnak köszönhetően többed magukkal fialtak, fialtak és fialtak... 

Igen, a kép nem hazudik - innen érkeztek legújabb mentvényeink!

A kutyák alultápláltak, soványak, bolhásak, bőrbetegek, és sajnos ömlik belőlük a féreg. A körülményeknek köszönhetően mindegyiküket sürgősen kozmetikázni kell. A körmük már olyan hosszú, hogy szinte már visszafordultak, fülük erősen gyulladt, némelyek szeme pedig ki sem nyílhatott rendesen az összeragadt csipától. 

Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen egy disznóólban éltek, ahol "kennelek" voltak kialakítva. Az ólban borzalmas szag terjengett, a kutyák a saját ürülékükben fetrengtek, és egy kutyára nem jutott még 1 nm hely sem. Amikor kikerültek az ólból, szinte sokkot kaptak a fénytől, a világtól... Szerencsétlen állatok soha nem láthattak mást saját sötét óljukon keresztül. És most ez a néhány szerencsésen megmenekült kutyus kéri a TI segítségeteket!

Amire S.O.S szükségünk lenne:

Ha szereted a szép tárgyakat, úgy is segíthetsz a bajba jutott Spánieleken, ha az alábbi tárgyak közül legalább egyet megvásárolsz! Mennyit adnál érte? Ne feledd: alkudni kötelező! Tekintsd meg kincseinket itt, és válassz valamit Magadnak >>

Ha valami elnyerte tetszésedet, és ha segítenél, kérlek, írj a spanielmentes@gmail.com email címre!

Hálásan köszönünk minden segítséget!

Imádatom a spánielek iránt már gyerekkoromban elkezdődött...

Volt két barátnőm, mindkettőnek volt egy-egy angol cocker spánielje. Dini a fekete fiú és Zserbó az arany lány... Elhatároztam, hogy egyszer nekem is lesz egy spanim. Erre még elég sokáig kellett várnom, mert idő közben megszületett a lányom is, aki már a 8. szülinapja előtt azzal nyaggatott folyton, hogy szeretne egy kutyát. Mivel a szüleimnek ekkor már volt két házőrzőjük, igen-igen gondolkodóba estem, majd arra jutottam, hogy alaposan utána járok, mi is a helyzet hazánkban a spánielek körül. Túrtam a netet, szakkönyveket és cikkeket olvastam a fajtáról, közben láttam több alkalommal egy spánielt a környékünkön sétálni. Korábban még nem láttam ilyen színűt, ezért célirányosan fekete-fehér kontúros spanikat nézegettem.

Eltelt így több mint 1 év, mire ráakadtam egy vidéki tenyésztőre, akinek volt ilyen színben eladó kiskutyája. Így a lányom a 9. szülinapjára és nekem a legnagyobb örömömre a családunk tagja lett Panna. Mikor elköltöztem szüleimtől Panna sajnos nem jöhetett velem, mert a páromnak akkor volt egy kutyája, Pepe, aki egyetlen kutyát sem tűrt meg maga mellett, még séta közben sem. Azóta Panna édesapámat tartja fitten. Az elmúlt évben rengeteg rossz "élmény" történt a családban, ennek kiheverésére kikapcsolódási lehetőséget kerestem magamnak!

Azonnal tudtam, hogy jó helyen vagyok

Pontosan megmondani már nem tudom, hogy ki osztotta meg a Facebookon, de megláttam a Spánielmentés felhívását: önkénteseket keresnek a Spániel karácsonyra. Szinte azonnal jelentkeztem Szigeti Zsuzsinál, aki nagyon kedves válaszlevelet írt nekem. Azonnal tudtam, hogy jó helyen vagyok...

Pár nappal a rendezvény előtt ért az a meglepetés, hogy el kéne szállásolni egy kutyit péntek éjszakára. Gondoltam, itt a nagy lehetőség... végre kutyázhatok ismét! Zsuzsi megnyugtatott, hogy csak olyan kutyát ad nekem, aki "cicabarát". Így is lett, megérkezett (péntek 22.00-kor) Zsálya. Kicsit megszeppent drágaság volt, megfürdettem, megetettem. Nagyon rendesen viselkedett, csak messziről nézte a macskáimat, másnap a rendezvényen is jó kislány volt. Nagyon megszerettem, majd szombat este nehéz szívvel átadtam a következő szállásadójának, Várszegi Eszternek (aki azóta már örökbe is fogadta Zsályát). Már hazafelé az autóban éreztem, hogy ez az, amit nekem találtak ki, mert nagyon jól éreztem magam. Nem voltak napi gondok, befizetetlen számlák, csak a kutyák.

Eszterrel tartottuk a kapcsolatot folyamatosan, Zsálya először Eperjesi Jankához költözött Gyöngyösre, majd onnan Tóth Krisztihez Nagyútra, ahová karácsony után Eszterrel és anyukájával, Sinka Évával el is mentünk, hogy meglátogassuk Őt. Éva ekkor találkozott először Guccival, akit néhány nap múlva örökbe is fogadott. Hihetetlen élmény volt ez számomra, találkoztam két olyan emberrel, Jankával és Krisztivel, akik elhivatottságukkal lehengereltek.

A reményt nem adtam fel!

Teltek a hetek, hónapok, tartottuk a kapcsolatot egymással, megalapítottuk a "Zsálya klubot", hiszen mindannyian voltunk pótmamái hosszabb vagy rövidebb ideig... Már csak 1 hét volt az idei év első rendezvényéig a Lurdy Házban. Ekkor Jankától megtudtam, hogy lesz egy újabb mentvénye... Egy fekete-fehér kontúros fiú spániel, aki pontosan olyan, mint az én Pannám... Fájt a szívem nagyon, de a válaszom az ideiglenes befogadásra szomorú elutasítás volt... Az igaz, hogy a reményt nem adtam fel!

Mikor Janka képet küldött Donaldról, azonnal szerelmes lettem, kértem, hogy tesztelje macskára, mert fontos lenne! A teszt eredménye legnagyobb meglepetésemre "közömbös macskára" lett. Azonnal tudtam, eljött az én időm... Jankával megbeszéltük, hogy felhozza a Lurdy-ba és ott átvehetem, én leszek az ideiglenes befogadója. Hazajöttünk... Félve léptem be a lakás ajtaján, kezemben a pórázzal, annak a végén a kutyával, mert nem tudtam, hogy a párom mit szól hozzá. Szóhoz sem jutott. Annyit mondott csak: Addig marad, míg nem lesz gazdája! Persze azonnal helyeseltem...

Teltek a hetek, túlestünk Donalddal az ivartalanítás aggodalmain és a varratszedésen is, a dr. bácsi azt mondta, minden rendben van vele és nagyon jó fej kutya. Napról napra változott a jelleme, szó szerint kinyílt nálunk, imádja a lányomat is az első perctől. Már nem az a megszeppent kutya volt, akit a Lurdy Házból hazahoztam. Az eltelt három és fél hét alatt a párom szintén nagyon megszerette Donaldot... És férfias büszkeséggel elárulta Neki: Azért tudd, hogy szeretlek!

Alig vártam, hogy másnap dolgozni menjek és azonnal felhívtam Juditot. Közöltem Vele, hogy Donald marad, ÖRÖKRE... Judit pedig csak ennyit mondott: Mikor elvitted ideiglenesbe, már akkor tudtam, hogy így lesz!

Ezúton szeretném megköszönni SpanciMancinak a bizalmat és a tanácsait, Szigeti Zsuzsinak a támogatást, Eperjesi Jankának Donaldot, ezt a csiszolatlan gyémántot, Tóth Krisztinek a tanácsait, a jó beszélgetéseket és a barátságát, Várszegi Eszternek, hogy Zsálya pótmamája lehettem és Sinka Évának, hogy láthattam hogyan esett szerelembe Guccival.
 

Emlékeztek még az elmúlt bő két hétre?

Név szerint:

Voltak persze házon belül is költözések

Hobbi kölyök szuka: Rocker Cocker Jucus.

Legszebb hobbi kölyök , hobbi BIS.be jav. címet szerzett, Így már el mondhatjuk, akit vonz a kiállítások világa, nyugodtan fogadjon örökbe. Hiszen egy mentett spanit felkészíteni és felvezetni ugyanolyan öröm, és ugyanannyi munka… és ami ennél is fontosabb, hihetetlen mennyire élvezik a kutyák.

A héten Tökölön jártak:

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Terani Cukrászda dolgozóinak a szíveslátást!

Természetesen soha nem fogyunk ki az ötletekből!

Bambi 1 év körüli ivartalanított spániel-mix kislány.

Édes, kistermetű kutyuska, akiről nem sok rosszat lehet írni. Más kutyákkal játékos, nagyon jól kijön Velük. Szobatisztaságra még szoktatni kell, illetve figyelni kell rá, mert Ő szól, jelez, ha dolga van, de kapsz egy percet, hogy kiengedd. :)

Hízelgős, kedves, félénk, pórázon szépán sétál.Imád kocsit vezetni és matracokat szétrágni. Ő a háromszög sajtok nagy imádója. Ha tehát Őt választod, biztos lehetsz benne, hogy nem kell kidobni egyetlen egyet sem :)

 Ha szeretnéd társadul fogadni ezt a tüneményt, akkor ne habozz, hívd gyorsan a 06/30/998-3947 telefonszámot, és beszélj meg egy randevút Bambival!

Ha e sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy eljutottál írásom végére, tehát érdekel kicsi Bambink sorsa.:) Kérlek, nyomj egy "Megosztás" gombot, hátha valamelyik kedves Ismerősödnek megtetszik ez a Drágaság, és együtt tehetik boldoggá egymás további életét. Köszönöm szépen!

Szigeti Zsuzsi 

 Simon 7 éves ivartalanított Angol Cocker Spániel kan kutya.

Válás miatt adták le, szegényke nem kellett tovább gazdáinak. Emberekkel nagyon kedves, simuló kutyus, aki semmiféle dominanciát nem tanúsít. Gyerekekkel is jól kijön.

Elsősorban egyke kutyának ajánljuk, mert falkában szereti fitogtani az erejét és a kisebbeket terrorizálni, de megfelelő odafigyeléssel, szocializációval összeszoktatható más kutyával is.

Ha többet szeretnélmegtudni Simonról, kérjük, hívd Juditot a
06/30/998-3947-es telefonszámon.

Ha e sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy eljutottál írásom végére, tehát érdekel kicsi Simonunk sorsa.:) Kérlek, nyomj egy "Megosztás" gombot, hátha valamelyik kedves Ismerősödnek megtetszik ez a Drágaság, és együtt tehetik boldoggá egymás további életét. Köszönöm szépen!

Szigeti Zsuzsi 

Bővebb információért hívd Juditot a 30/998-39-47-es telefonszámon. 

Ha e sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy eljutottál írásom végére, tehát érdekel kicsi Fülöpünk sorsa.:) Kérlek, nyomj egy "Megosztás" gombot, hátha valamelyik kedves Ismerősödnek megtetszik ez a Drágaság, és együtt tehetik boldoggá egymás további életét. Köszönöm szépen!

Szigeti Zsuzsi 

Egészen azóta, amióta a Spánielmentésnél vagyok, én kaptam azt a tiszteletre méltó feladatot, hogy gazdihoz viszem az ebeket. Most egy kicsivel könnyebb dolgom van, mert lett egy Olivérünk, aki nagyon sok "terhet" levesz a vállamról, annál is inkább, mert Ő is megtapasztalta az örökbeadás hatalmas élményét. Ezúton is köszönöm Olivér :) Nos, ettől függetlenül szerencsére elég sok spanit szállítok le a gazdihoz, elég sok kis mentvényünkkel élem át a HAZAtérés örömét.

Így volt ez Pedró esetében is, aki úgy pattant be a Gazdi autójába, mintha világ életében az Övé lett volna. Pedró elég magának való uraság volt, de igazán nagy öröm volt látni, ahogy megtalálta a boldogságot a szerető Gazdi oldalán, és jó tudni, hogy azóta is boldogan él velük.

És Petike története is nagyon megható volt, aki valójában nagyon kevés időt töltött nálunk, de - mivel félt a többi kutyustól -, az ott leélt idő nagy részét az ágy alatt töltötte. Hatalmas öröm volt látni, ahogy egy tündéri kislány és egy másik spani kis társává lett mindössze néhány perc alatt.

Hidd el, egyszer Érted is eljövök!

Ugyanakkor minden esetben, amikor egy kutyust pórázra veszek, és elindulok Vele a boldogság felé, szívszorító látvány tárul elém: spánielek tömkelege áll a kerítésnél, és szívfájdító tekintettel néznek rám, mintha azt kérdeznék: Miért Őt viszed, miért nem Engem? És ilyenkor mindig megígérem Nekik: Hidd el, egyszer Érted is eljövök, és viszlek a Gazdihoz! 

Így volt ez London esetében is, akinek tízszer, százszor ígértem meg, hogy egyszer Érte is eljövök, és meg sem állunk a Gazdiig:

 
Ám a szemecskéjén mindig láttam, hogy érti Ő, de nem elégíti ki a "majd". Hiszen annyira, de annyira vágyott már arra, hogy Neki is szerető családja legyen. Ám egyszer elérkezett az Ő ideje is, és ahogy ígértem, mentem Érte, és tényleg elvittem oda, ahol azóta is boldog.

És Dollyka is nagyon régen várt már arra, hogy Neki is szerető gazdija legyen - közel 1 évet töltött a Spánielmentésnél. 

És Leó, aki tavaly ősszel került a Spánielmentéshez - és hiába volt édes, kedves, fiatal kisfiú, ellene szólt, hogy "keverék". 

És SziaTomi, aki szintén majdnem egy évet várt arra, hogy révbe érjen, de garantáltan megérte. Igaz ugyan, hogy "gazdisodása" néhány csepp könnyel járt Enikőnek, akinek szívszerelme volt. Mert hogy majdnem minden önkéntesünknek van egy, aki mindent visz. És ezt nem véletlenül írom, nem sokára kiderül, miért is említettem ezt meg!

De mindig ott volt az az EGY, aki hiába várt!

Hogy miért várt hiába, igazából magam sem tudom. Gyönyörű, okos, egészséges, életvidám - csak éppen nem egy "édibébicuki" öleb. Ő Füge, a maga egyszerűségében, és nagyságában:

Megfogadtam, hogy addig nem adom fel, amíg nem sikerül Neki is megtalálni a nagy Őt! Hirdettem, hirdettük - mert hogy sok segítségem volt, amit ezúton is nagyon köszönök! Hiába! Pedig rengeteg helyen kint volt a hirdetése, de valahogy nem akart jönni a Gazdi. Aztán egyszer Spanci felhívott, hogy érdeklődtek Füge felől, és mennek megnézni. Á, úgysem jönnek el - mondtam magamban. De eljöttek. Utána azt vártuk, hogy visszaszóljanak, merthogy azonnal nem adunk senkinek a kezébe kutyát, nehogy egy hirtelen fellángolás legyen. Á, úgysem szólnak vissza - gondoltam. De visszaszóltak. Ezek után már csak azt kellett megvárni, hogy a lakás tulajdonosa írásba adja: fogadhatnak kutyát az albérletbe. Csend. Napok teltek el. Á, úgysem jelentkeznek - gondoltam megint. De jelentkeztek. És pont akkor, amikor én is kint voltam Tökölön. "Akár ma este is jöhet" - hangzott el a Gazdik szájából. És bevallom őszintén, akkor összeomlottam. Gyorsan pórázra kaptam, és elrohantam Vele, kettesben akartam lenni Vele, azt akartam, hogy senki, de senki ne zavarjon egy ideig, legalább utoljára had ölelgessem, szeretgessem meg. Ezt persze nem hagyta, mert a kerítésen kívül egy macska napozott, és igencsak fel volt pörögve. Aztán elindultam Vele, az úton végig sírtam, és csak mondogattam magamban: "Ezt akartad! Ezért hirdetted! Ezért csinálod!" De hiába volt minden. Folytak a könnyeim, nem akart abbamaradni a sírás, Füge pedig csak ült hátul, és semmit nem értett.

Akkor úgy éreztem, kell még egy kis idő. Csak egy éjszaka, csak néhány óra, idő, amit még Vele tölthetek. És haza vittem, itt volt velem, és együtt aludtunk. Úgy érzem, erre nagyon nagy szükségem volt. Bár közel sem állítom, hogy így könnyebb volt az elválás.

 
Aztán nem húzhattam tovább az időt

Aztán eljött a reggel. Menni kellett, Fügét várták. És én egy cseppet sem örültem. De vajon miért nem? Miért vagyok szomorú, amikor Ő végre révbe ért? Nem értem, miért éreztem rosszul magam... A Gazdik pedig nagyon kedvesek voltak, örültek Fügének, és azt is megígérték, hogy látogathatom rendszeresen. Nagyon fájó volt a búcsú, megígértettem Vele, hogy jól fog viselkedni. Hiszen nagyon nehéz, és hosszú volt az út odáig, de révbe ért.

Ígérd meg, hogy jól viselkedsz, és én megígérem, eljövök Hozzád!

 És hogy miért írtam mindezt le?

Azért, mert most érzem igazán: ezért érdemes csinálni! Hiába vagyok szomorú, hiába sírok miatta, a szívem mélyén tudom: Neki jó lesz. És itt, ebben az esetben nem az a fontos, hogy nekem mi a jó, itt csak Ő számít! Neki pedig - valljuk be - már régen családban lett volna a helye.

Te, aki e sorokat olvasod, gondolkozz el! Nem tudnál Te is segíteni valahol? Nem tudnád életed egy részét Rájuk áldozni? Hiszen annyi menhely, annyi kóbor, árva, szerencsétlenül járt állat van, akik sokkal jobb sorsot érdemelnének! De legfőként: annyi csodálatos Spániel, akik segítségre várnak még!

 Maya 1 év körüli ivartalanított cocker spániel kislányka!

Az egyedüllétet nehezen viseli, de szobatiszta. Gyerekeket nagyon szereti, de pici gyerek
mellé nem ajánlott, hiszen még Ő maga is gyerek, folyamatos ugrálásával, energikusságával könnyen fellökheti a kicsiket. Más kutyákkal nagyon jól kijön, és
szeret játszani velük, de a cicákat nem igazán kedveli.

Csak sportos fiatalos gazdiknak ajánljuk, akiknek van idejük elvinni kutyaiskolába, hogy megtanuljon szépen sétálni, és nem össze-vissza szaladgálni. Pórázról elengedni nem lehet, mert nagyon rakoncátlan, könnyen átszalad az út másik oldalára, stb. Nagyon kedves, bújós, pusziosztó, semmilyen agressziót nem mutat sem más kutyákkal, és emberekkel szemben sem. Mindenkivel nagyon kedves.

Ha szeretnéd ezt a főnyereményt otthonodban tudni, és nagyokat sétálni Vele, akkor ne habozz, hívd Juditot a 06/30/998-3947 telefonszámon!

Ha e sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy eljutottál írásom végére, tehát érdekel kicsi Mayánk sorsa.:) Kérlek, nyomj egy "Megosztás" gombot, hátha valamelyik kedves Ismerősödnek megtetszik ez a Drágaság, és együtt tehetik boldoggá egymás további életét. Köszönöm szépen!

Szigeti Zsuzsi

Született már írás arról, milyen önkéntes segítőnek lenni, milyen ideiglenes befogadónak lenni, és arról is írtak már, milyen örökbe adni egy mentett kutyát. Én most arról írnék, milyen örökbe fogadni. Na, jó, Ervin kicsit beelőzött Szeder történetével, de sebaj. Az én beszámolóm célja - örömöm megosztásán túl - egy kicsit az, hogy bátorítsam azokat a leendő gazdikat, akik még bizonytalanok az örökbe fogadásban, esetleg félnek olyan kutyát örökbe fogadni, akinek többnyire ismeretlen a múltja… és nem kölyökkutya.

Venni vagy örökbe fogadni?

Azért mégis kezdjük az elején - ha már lehetőséget (és bátorságot) kaptam az írásra - hogyan is kerültem a Spánielmentés csapatába? Egészen egyszerű: kutyát akartam! Mondjuk elég régen, gyerekkorom óta …hiába! Felnőtt fejjel azonban elérkezett az idő: kutyát szeretnénk! A fajtaválasztás kérdését gyorsan átugrottuk: valamiért mindig a spánielekbe voltam szerelmes. Bár Enikő szerint a spánieleknek „olyan hülye hosszú fülük van”, én ezt (is) imádom bennük.

Megvolt az elhatározás, de felmerült a kérdés: „honnan vegyünk kutyát?” Igen, akkor még nem volt egyértelmű, hogy örökbe fogadok… Mint sokan, én is kölyökkutyát szerettem volna, azért, hogy sok-sok éven át megoszthassam vele az otthonom. Hónapokon keresztül csak az Internetet bújtam, kerestem a megfelelő tenyésztőt, aki valóban tenyésztő, és nem pusztán annak bőrébe bújt szaporító. Nem volt egyszerű dolgom, de úgy gondoltam, ha már fizetek a kutyáért, akkor a pénz egy valódi tenyésztőhöz kerüljön, aki a bevételt a kutyákra fordítja, és ne egy haszonleső szaporító zsebét tömjem. Keresgélés közben, véletlenül találtam a Spániel Fajtamentő Egyesület honlapjára. Épp a következő hétvégére szerveztek örökbefogadó napot a Lurdy Házba. Naná, hogy lánykámmal elmentünk!

Ennyi spánielt egy helyen, még életemben nem láttam (azóta sajnos tudom, ez csak morzsája a tököli állapotnak)… és, hogy sétálni is vihettük Őket, egyszerűen hihetetlen boldogság volt! A spániel tekintetek elbűvöltek. Ettől kezdve az örökbefogadó rendezvények kihagyhatatlanok lettek… és bizony változott a terv: már biztos voltam benne, örökbe fogadok egy spánielt! Az időpontját ugyan kb. egy évvel későbbre terveztem, mondván egy lakásfelújítás még vár ránk és egy kutyát nem tennék ki egy ilyen „bolondok háza” hangulatnak, de máshogy alakult…

Szerelem első látásra

Egy tavaszi rendezvényre magukkal hozták Dollárt, az aranyszínű, 2 (?)év körüli angol cocker spánielt, akit korábban Tök közelében találtak. Én igyekeztem minden kutyával ugyanannyit foglalkozni, és különben sem akartam még hazavinni egy kutyát, úgyhogy el sem jutottam a boxok végéig, ahol Dollár üldögélt. Lányom egyből kiszemelte és már vitte is sétálni. Egész délelőtt a pórázát szorongatta, és végül én is Dollár közelébe kerültem…és jött az a bizonyos „szerelem első látásra” érzés. Dollár tündéri volt, barátságos és (nem) mellesleg gyönyörű! Nagyon vártuk a következő rendezvényeket, hogy újra találkozhassunk Vele. Otthon folyamatosan Róla beszéltünk, tervezgettük, milyen lesz, ha hazahozzuk. A következő örökbefogadó nap egy gyereknapi rendezvény volt a Bókay kertben, ahol különösen sok látogató volt, és többen is érdeklődtek Dollár felől. Aggódni kezdtem, mi lesz, ha valaki el akarja vinni? Na, akkor jöttem rá: nem érdekel a lakásfelújítás, nem bírok ki egy évet Dollár nélkül! Vagy én viszem haza, vagy senki! Végül a sokadik érdeklődőnek azt mondtam: Ő már gazdis!

Nem engedhettem, hogy Dollár másé legyen...

A történethez hozzátartozik, hogy ezalatt a férjemet és anyukámat kellett meggyőzni, hogy lakásban is lehet kutyát tartani, hogy gondoskodni fogunk róla, nem csak múló fellángolás. Nem mondom, hogy könnyű volt - mondjuk a férjemnél elég volt egy találkozó is, mert Dollár „eladta” magát. Végre megvoltak az Igen szavazatok, SpanciManci (a spanik egyik ideiglenes Anyukája) is áldását adta, de még mindig várnunk kellett 2 hetet a suli végéig. Pont olyan hosszú volt, mint az első gyerkőcöt 2 héttel túlhordani, ...végtelen.

Boldogság, gyere haza!

Elérkezett végre a nagy nap! Két hét „GYES”-t intéztem a melóhelyen, hogy minden Dollár körül forogjon. Papamaci segített a hazaszállításban. Dollár már rutinos stopposnak számított, így nem volt gond az utazással. A lakásba érve 

végigszaladt, szimatolt, megszaglászta a családot, majd szó nélkül beült az ágyikójába, mint aki mindig is itt lakott. Hihetetlen volt! Ekkor kezdődött a közös életünk. Már nem érdekelt, hogy hány éves, hogy honnan jött, hogy milyen a pedigréje, csak az volt a fontos, hogy DOLLÁR ITTHON VAN!

Az első éjszakával - később a többivel- sem volt baj. Nem sírt, nem ugatott, nem kaparászott, és az első perctől kezdve szobatiszta volt! Otthon egész nap a nyomunkban volt, bújt, hízelgett. Már a kezdetektől jókedvű, virgonc volt és mégis láttam a változást. Napról-napra kinyílt; úgy két hét alatt kivirágzott, és így utólag, azt hiszem egy hónap alatt az igazi Dodi lett!

Dollár Szívszerelmem Szőke Hercegem

Az első napokban nem hallottuk ugatni, majd egy séta alkalmával egy másfél méteres kutyaszobrot (!) ugatott meg. Annyira édes volt! (Azóta már egy hóembert is rendre utasított) A lakásban nem ugatott, nem rombolt és az alapszabályokat is hamar megtanulta.

Köszönjük, hogy örökbe fogadhattuk Dollárt!

Sokat szeretgettük, simogattuk, így lassan megbízott bennünk, és már játszani is kezdett. Imádta a nagy sétákat, de igazi pasihoz illően, a lustálkodást sem vetette meg. Mára pedig már egy kiegyensúlyozott, boldog kutya lett belőle. Imádja a BKV összes járatát, szeret úszni és ügyesen apportíroz… de nem írok többet, mert még gazdikeresőnek tűnne. 

Talán úgy tűnik, mesébe illő és rózsaszín a történet (mert az is), de azért ne higgye senki, hogy velünk nem történtek, történnek sztorik. Nálunk is volt kenőmájas-csomagolás eltulajdonítása a kukából, felugrálás sáros lábbal a gazdi nadrágjára, besettenkedés tiltott helyekre; gazdi hatósugarából való engedély nélküli eltávozás, macskavadászat céljából…de ezeken dolgozunk, és Dodi nagyon igyekszik.

Dollár Szívszerelmem Szőke Hercegem immár 8 hónapja teszi boldogabbá mindennapjaimat, és tudom: még sok-sok közös élmény vár ránk

 
Dollár jó példája annak, hogy egy felnőtt, örökbe fogadott kutya is lehet ugyanolyan ragaszkodó, mint egy kölyök. Lehet, hogy először nem úgy viselkednek, mintha mindig is velünk éltek volna, de türelemmel, kitartással és sok-sok szeretettel a beilleszkedés sikeres lesz. Lehet, hogy eleinte rombol, rág, nyüszít, ha egyedül marad, de ezt nem azért teszi, mert rossz, hanem mert összezavarodott. Ha ezt megértjük, és türelemmel, szeretettel fordulunk felé, igazi társra találhatunk.

Én igazi kincsre leltem Dodi személyében! Köszönöm Spancinak, hogy elindította Őt a hozzám vezető úton! Dollár már az enyém, és nem adom (!), de a Spánielmentőknél sok-sok Gyöngyszem vár még szerető gazdira.

Szalma 4-5 év körüli, ivartalanított angol cocker spániel kanocska.

A budaörsi menhelyről került  gondozásunkba, gazdája egyetlen percig nem kereste. Szalmának különleges képessége van: melegséget és mosolyt tud vinni a körülötte levők életébe.

Nekem bizalmasan és szerényen megsúgta, hogy egyszer találkozott egy csodatévő tündérrel, akitől kívánhatott egyet. Szalma a boldog élet titkára vágyott, ezt kérte hát a tündértől. A tündér azt válaszolta, hogy megadja neki, amire vágyik, de mivel ez nagyon nagy kérés, cserébe el kell, hogy vegye Szalma egyik szemét.

Ő ezt természetesen egyáltalán nem bánta, örült, hogy másoknak is megmutathatja majd, hogyan kell igazán élvezni az életet. Így lett csak egy szeme, ami azóta sem gátolja semmiben, ha valaki szóba hozza, csak legyint, hogy minek is ilyen aprósággal foglalkozni.

A farkában egyébként beépített szenzor van: ha embert lát a közelében, bekapcsol, és csak csóvál és csóvál lelkesen.

Emberekkel, gyerekekkel, más kutyákkal remekül kijön, igazán pozitív és kedves személyiség, nem domináns, a konfliktusokat kerüli. Szeret összebújni, sokat sétálni nagyokat és felfedezni a világot, ezért olyan társat keres, aki mindezt megadja majd neki.

A gazdájára figyel, nagyon hálás, tisztelettudó és igyekvő kutyus, könnyen tanul, és tökéletesen szobatiszta.

További fotók Szalmáról: http://gallery.site.hu/u/Florence/0218/?g2_page=1

Ha szeretnél megismerkedni egy igazi úriemberrel, akivel minden perc öröm, és boldogság, gyorsan hívd a 06/30998-3947 telefonszámot, és beszélj meg Vele egy találkozót, ahol személyesen is elbűvölhet!

Ha e sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy eljutottál írásom végére, tehát érdekel kicsi Szalmánk sorsa.:) Kérlek, nyomj egy "Megosztás" gombot, hátha valamelyik kedves Ismerősödnek megtetszik ez a Drágaság, és együtt tehetik boldoggá egymás további életét. Köszönöm szépen!

Szigeti Zsuzsi

A kezdetek kezdete…

Spánielekkel való, immár elég szoros kapcsolatom akkor kezdett rügyet bontani, mikor is nagy felindulásomban kitaláltam, hogy 4 év önkínzás után újból szeretnék kutyaszőrös kanapét, ruhákat és fel kívánok éjjel kelni a sípolós labdára feküdvén. 

Egyetlen dologban voltam biztos, nekem spánielem lesz és kész! Mikor eme vágy már a tetőfokára hágott bennem, nagy netes böngészések közepette rábukkantam egy „tököli rém” expresszes hirdetésére (már nem tudom ki volt), melyen keresztül eljutottam a Spániel Fajtamentő Egyesület honlapjára. Lássatok csodát kicsik és nagyok, pontosan ezen a napon volt a júniusi Lurdy Házas rendezvény. Ervinkének több se kellett, az éppen nálunk vendégeskedő párom húgát a hónom alá csaptam, kocsi kulcsot leakasztottam és go a Lurdyba. Ajtóban feküdt Dieselke, akkor már védelmező új anyukája ölében, akitől az „Őt nem adom, már lefoglaltam” mondatot halván cseppet sem aggódva mentünk beljebb, láttam az egész Lurdy spánieltől aranylik, sebaj, majd lesz más.  Így is történt…

Dupla box-ban két arany spani világító szemei fürkészték a sok izgő-mozgó kutyát és a járkáló népeket. Én eme box előtt lesátraztam, és kértem, valaki varázsolja elő a mindentudó, vörös hajú, kék pólós, folyamatosan cigizni induló, de oda el nem jutó hölgyet. Az átlagtól eltérő módon kb. 120 másodperc múlva megérkezett a tököli főóvónő és elmondta, hogy egyik Perec a kiscsaj (de érte este még visszaszólnak a gazdijelöltek), a másik pedig Szeder, a kissrác, ő rá éppen nincs jelentkező. Fenti bekezdésből leszűrhető, hogy én a tutira mentem („spánielem lesz és kész”), így tehát Szedert vittem ki sétálni.  Szerelem első látásra, sok-sok puszi, folyamatos riszálás, örömkönnyek, happy. Visszavittük a sétából és közöltem Judittal: nekem Szeder a kutyám! Nos, ezzel a mondattal indítottam be az „örökbeadót kifaggatjuk, örökbefogadástól elrémisztjük, vacsorázzunk, és aludjunk erre egyet” programot Juditban. De emberére akadt szerény személyemben, mert én vacsoráztam, aludtam és reggel 8-kor telefonáltam, hogy Szeder még mindig az én kutyám!

Pár nappal később Szigeti Zsuzsi elfuvarozta őméltóságát hozzám és habosan-babosan, jócskán megszeppenve, Szedri-Bodri az ölemben megérkezett véglegesnek hitt otthonába. Örömében az albérletben található legdrágább, legszebb és legfeltűnőbb helyen lévő, kézzel, géppel, indián nyugdíjasok nyálával szőtt, „olasz design” feliratú szőnyeget telibe hányta és f*sta…

Murphy törvénye: másnap az albérlet tulajdonosa szúrópróba szerű ellenőrzéskor, eme két db egyenként kb. 30-30 cm átmérőjű csekélység maradványait valahogy nem méltányolva közölte (előző szóbeli megállapodásunk ellenére!), hogy mégse nagyon kellene ez a kutya ide, vagy ha igen, akkor mi nem kellünk kutyástól.  Világvége, minden fekete és elborult, felettem viharfelhők gomolyognak, krokodilkönnyek potyognak. Szedrit bizony vissza kellett vinnünk kiinduló állomására, Tököl-Citybe L

Akkor is „spánielem lesz és kész”

Most mindenki törölje meg szépen a szemét, és olvasson tovább. Hiszen a történet alapvetése: „spánielem lesz és kész”. Juditnak felvázoltam a szomorú tényeket és ígéretet tettem rá, hogy Szeder valóban az én kutyám lesz, ha a fene fenét is eszik. Ekkor kezdődött tulajdonképpen igazából az én tököli pályafutásom.

Olyan voltam, mint a vasárnapi apukák

Mint a jó hétvégi apukák, ahogy tudtam mindig mentem Szedrimet látogatni, bundát kefélni, sétáltatni, fürdetni, mindeközben óhatatlanul beszippantott a közeg és beleszerettem a „tököli rémekbe”. Barátságba kerültem a korábbi írásokból már jól ismert két Spániel-menedzserrel is, Ritával és Tamarával. Örökbe adni is vittem pár ebet (pl. a fent említett Dieselt és Perecet, illetve druszámat, Erwint), közben a Lurdy Házban lévő rendezvényeken is részt vettem, de valami mégsem volt kerek, nem éreztem magam túl jól a bőrömben, mert nem tudhattam magam mellett egyetlen Szederemet. Mivel folyton ott dübörgött bennem az ösztön, hogy nekem Szedri kell, úgy alakult, hogy elhagytuk belvárosi albérletünket és egy kertes házban kötöttünk ki, mely életem egyik legjobb döntése volt.

Judit is végig tudta/érezte, hogy Szeder az én kutyám és mellettem a helye, ebben végig ösztönzött és támogatott is. Minden egyes telefonbeszélgetésünk, levélváltásunk vagy éppen személyes találkozásunk alkalmával tudatosította bennem, hogy mivel Szeder már általam „gazdis” kutya, így nem fog vacsorát kapni, sőt az utolsó hetet a kukoricásban fogja tölteni, mert bizony ő többet nem alszik vele egy ágyban a 22 db labdájával, hiszen már GAZDIS!

És igen GAZDIS…

Az új helyen a legszükségesebb dobozok kipakolás után, az első dolgom az volt, hogy Szederért menjek, és azon nyomban ide hozzam magamhoz. Mondanom sem kell, Szedri minden tököli találkozásunk alkalmával tudatta velem, hogy ő az én kutyám és vigyem már haza. Így is történt, október 10-én Szedri összepakolt, hátra sem nézett („hálátlan büdös kölyök” by Judit) és együtt eljöttünk HAZA!

(Megjegyzés: azóta végre szőrős minden bútor, 22 db labdával és 1 db Szederrel alszom, de miden megérkezésemkor kapok egy risza-táncot, kapok végtelen és őszinte szeretetet és hűséget, és most már jól érzem magam a bőrömben).

Természetesen, ahogy tehetem, azóta is járok Tökölre és a rendezvényekre is. Szavakkal le nem írható módon kirántja az embert a napi szürke rutinból, feltölt és erőt ad az a sok vakkantás, játék, ölbe bújás, sétálás, amit a mi kis „rémségeinktől” kapok.  Amíg nem próbálta, senki sem tudja, milyen dolog ennyi tekintet között megenni egy nyamvadt szendvicset, milyen meló megetetni ennyi éhes szájat, azt sem tudják, milyen a két „lób*szóval” összebújva szemlélni a távolban ülő, asztali lámpa alakú Selejtkét. Mint ahogy azt sem tudja senki,  milyen kimondhatatlanul  fájdalmas dolog elveszteni egy Lucifer nevű kis havert, és milyen seggre esve ülni a jégen, a falka közepén, mikor Romulus „lesegíti” az embert a rámpáról.

Aki még nem járt a spanik között, nem tudja, mennyire fájdalmas dolog elveszíteni egy Lucifer nevű kishavert... - nos, én ma már tudom, milyen ez...

Amíg tehetem, mindenben, amiben tudom, segíteni kívánom a Spánielmentést, mert ők is segítettek nekem azzal, hogy Szederre találtam, amiért örök hálával tartozom.

Ez a blog bejegyzés a tököli látogatásom első napjáról + a Tökölön töltött felelősségteljes, egyedül töltött napomról szól, amelyet Spanci Manci nélkül töltöttem a spanikkal.

Két eseményt foglalnék össze, melyek nagy hatással voltak rám

A Spániel fajtamentéssel egy ismerősöm lapján talált kutyus megosztása során kerültem kapcsolatba. Onnantól kezdve pörögtek az események, hiszen rendszeresen figyeltem Sztereó életének alakulását, mert nagyon megragadott szépsége és története. Közben a spániel naptár megrendelése során leveleztem Szigeti Zsuzsival, és kerültem az „Együtt a spánielekért” csoport facebook oldalára. Itt már folyamatosan követtem minden eseményt, értesültem arról, amikor Sztereó gazdira talált Rácz Barbara segítségével. Eljött az az idő, amikor a beszámolók olvasása során egyre nagyobb vágyat éreztem, hogy kilátogassak Tökölre, a spanikhoz.

Folyton azon jár az agyam, miként, mikor mehetnék a spanikhoz

Januárban meg is történt, a lányommal kimentünk Tökölre- Tamara vezetésével. Soha életünkben nem voltunk még ilyen közelségben ennyi kutyussal. Bár felkészített minket Judit és Tamara a heves fogadtatásra, de mégsem számítottunk ilyen őrületre. Igyekeztünk mindenkinek simit adni, na meg jutifalatot. Kisebb sikerrel elosztottuk úgy, hogy mindenkinek jusson, persze voltak repetázók. Szóval jól sikerült az első találkánk a kutyusokkal. Voltunk kétszer is sétálni és próbáltunk sokat segíteni Papamacinak, mivel vasárnap révén Judit a menhelyen dolgozott.

Utána már csak azon járt az eszem, hogy mikor tudnék ismét kimenni Tökölre. Hetente egyszer ki is jutottam és az egyik négylábúval szinte már az első alkalommal közelebbi kapcsolatba kerültem, ez még inkább ösztönzött arra, hogy kimenjek és megölelhessem.

Közeledett a Lurdy Házban lévő rendezvény időpontja, és egyik kint tartózkodásom ideje alatt megkérdeztem Juditot, hogy ki lesz a kutyikkal, amíg Ő Pesten lesz – a spanis rendezvényen. A válasz némiképp meglepett: senki és izgulni szokott végig, hogy mi várja majd otthon. Semmi gondolkodás nem volt, egyből felajánlottam, hogy én szívesen kint leszek velük egész nap. Azt hiszem Judit örült, és mondta, hogy ez számára megnyugtató lenne és felajánlotta Papamaci segítségét abban, hogy korán reggel kijussak Tökölre.

Onnantól kezdve már nem volt visszaút

Folyamatos kapcsolat Judittal és Papamacival, majd szombaton korán reggel már Sződligetről vonattal, Nyugatiban egy kávé, majd metró és végül Papamaci kocsijával robogtunk Tököl felé Enikő és Saffy társaságában, akik a kutyusok bepakolásánál segédkeztek. Útközben még ásványvíz vásárlása, mert Juditnál vízhiány lett, és azonnal telefonált, amíg a metrón ültem: SZÉNSAVMENTES VÍZ KELLENE!

Egyszer csak ott maradtam egyedül a spanikkal

Aztán megérkeztünk! Nagy fogadtatás, a bepakolás alatt nagy zűrzavar, és amikor el lettem látva minden féle jó tanáccsal, kályha tüzelési útmutatóval, akkor elindult a kocsi.

Egy darabig a négylábúak még hangoskodtak a kerítés mellett, aztán egy idő után körém gyűltek és onnantól kezdve minden lépésemet követték. Semmi aggodalom nem volt bennem. Amíg kint voltunk és takarítgattam, addig körülöttem szaladgáltak, ha volt egy kis affér, akkor ott voltam és elirányítottam mindenkit más felé.

Amikor már fáztunk, akkor bementünk, és pakoltam a tűzre, majd csináltam nekik finom ebédet. Csirke nyak és zöldségek megfőzve még otthon, Judit csodálatos rizsfőzőjével egy nagy adag rizst elkészítettem, húsos zöldséges konzerv kinyitva, ezek összekeverve… imádták.

Bár az etetés nem volt könnyű egyedül, mert amint letettem az első tálat, akkor mindenki azt akarta. Mikor letettem a másik tálat, akkor a többség odarohant, és a többinél ugyan így…. Judit ezt biztos rutinosabban csinálja, de nekem jobb lett volna, ha egyszerre rakunk le 4 tálat, mert akkor nem lett volna ez a rohanás és morgás, de szerencsére sikeresen végződött és minden tál teljesen ki volt nyalva, mindenki épségben megúszta, még egy szem rizs sem maradt a tálakban. Csak 1-2 kutyus hátáról és füléről szedegettem egy óra múlva is a rizsszemeket.

Csodálatos látványban volt részem

Utána még egy kis szaladgálás kint, majd melegedés bent és 3 órakor mindenki elterült a helyecskéjén és mély álomba szenderültek. Csodálatos látvány volt. Én a hálóban voltam, és a két szobát szemmel tartva csak csodáltam őket, milyen édesek. Meg sem merten moccanni nehogy felébredjenek. 4 órakor muszáj volt kimennem a konyhába, a tűzre rakni, mert így is az utolsó pillanatban érkeztem, majdnem kialudt és akkor „csiholhattam volna tüzet” - Spanci Manci szavaival élve. Viszont sikeresen felébredt mindenki!

Egy óra pihi után ismét beindultak az ebek. Megindult a jövés-menés az udvar és a lakás között. 5 – fél 6 körül már kezdtek izgatottá válni, talán már érezték Juditék közeledését. Hamarosan nagy boldogság a kutyusoknál, Judit Anyu megérkezésekor. Az utazó kutyusok kipakolása, na meg a sok ajándék kirámolása közben a hozott jutalomfalatokkal a bent tomboló ebeket próbáltam egy kis nyugalomra bírni, kisebb-nagyobb sikerrel. Egy kis búcsúzkodás a négylábúaktól és persze kedvenc fiúmtól, egy puszi a nózijára, majd fájó szívvel osontunk ki a sok aranyos követőink között, magunk mögött hagyva őket a következő találkozásig. Már nagyon várom!!!

Köszönöm, hogy Velük lehettem!

Köszönöm ezt a lehetőséget, nagy öröm volt számomra, hogy kedvenceimmel tölthettem egy egész napot, és még közelebb kerülhettem hozzájuk. IMÁDTAM VELÜK LENNI!!!

Bízom abban, hogy többen fogtok csatlakozni a legközelebbi Lurdys rendezvény ideje alatt a tököli tartózkodáshoz. Sokkal több lehetőség lenne, ha többen lennénk. Kellemesebb és eseményekben dúsabb napokat biztosíthatnánk közös erővel, mint amit egyedül tudtam nyújtani a „Tököli Rémeknek”. Gondolok itt a sok sétára (ami sajnos elmaradt), játékra és simi osztásra.

Ezen a számon lehet Juditnál jelentkezni 2012. március 10. szombatra: 30/998-3947

Vajda Mariann

 Füle 2 év körüli, ivartalanított fiúcska

Az országút mentén kóborolt, csapzottan, ázva-fázva, tele bogánccsal. Ma már jól ápolt, tiszta, igazi ágyban alvós kutyuska, aki azonnal jelzi, ha ki akar menni a dolgára, tehát kényesen szobatiszta.

Neki tényleg nincs másra szüksége, mint egy meleg otthonra, és a gazdi ágyára, a gazdi mellett. Nem is marad meg máshol, csak ágyban, párnák között, főleg akkor, amikor a gazdi is ott van. Ha nincs, akkor mindenhova hűségesen követi Őt.

 Termetre nagyon picike, igazi kis szőrgombóc. Gyerekek mellé is ajánljuk, de leginkább egyke kutya szeret lenni, mert a sok kutyát nem bírja, fél tőlük, és bevédi az ételét. Egyedül lenni nem szeret, hosszan sír a gazdi után, maximum 1 órára lehet Őt egyedül hagyni.

Ha szeretnéd megismerni ezt a gyöngyszemet, és boldoggá tenni kicsi életét, akkor hívd Jankát a 06/30/512-4480 telefonszámon, és beszélj meg Vele egy időpontot, amikor találkozhatsz kicsi Fülével. Egy biztos: benne nem fogsz csalódni, ha nincs, akivel megoszd az ágyadat, és ha egy igazi, hűséges kis társra vágysz!

Ha e sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy eljutottál írásom végére, tehát érdekel kicsi Fülénk sorsa.:) Kérlek, nyomj egy "Megosztás" gombot, hátha valamelyik kedves Ismerősödnek megtetszik ez a Drágaság, és együtt tehetik boldoggá egymás további életét. Köszönöm szépen!

Szigeti Zsuzsi

A Spánielek iránti szeretetem még általános iskolás koromban kezdődött - már akkor eldöntöttem nekem egyszer lesz spanim. Ez több mint húsz évvel ezelőtt volt s még mindig nincs! ;)

Az állatvédelem komolyabban pár évvel ezelőtt kezdett el érdekelni, mikor rádöbbentem, hogy a multicéges karrier lehetősége egyáltalán nem vonz, s lehetőségem adódott a szabadidőm hasznos eltöltésére irodai falakon kívül.  Először "csak" vegetáriánus lettem, hogy miattam ne szenvedjen egyetlen állat sem. Aztán egy hosszabb külföldi út során elkezdtem menhelyeken segíteni, jótékonysági kutyasétáltatásokon és karácsonyi vásárokon aktívan részt venni.

Amikor novemberben hazajöttünk elhatároztam, hogy itthon is a tettek mezejére lépek! Ekkor láttam a felhívást, hogy önkénteseket keresnek a karácsonyi spániel rendezvényre - mivel már régebben kinéztem magamnak az egyik kis pártfogoltat, gondoltam ez jó alkalom lesz, hogy őt is megismerjem és segíthessek is a hétvégén. Ekkor kerültem emailes kapcsolatba Zsuzsival először, s meg is beszéltük, hogy az egyik kutyus itt alszik nálam egy napot, s másnap együtt megyünk majd az Aréna Plázába. Először furcsálltam és őszintén szólva még picit csalódott is voltam, hogy nem is "igazi" spániel érkezik hozzánk, de próbáltam arra gondolni, hogy mindent a jó ügy érdekében!  Aztán este megérkezett Zsálya, nem is spániel, nem is kerek a pofija, és mégis úgy éreztem, soha többé nem akarom elengedni! Egyetlen este elég volt a szerelemre! Másnap az Aréna után zokogva adtam vissza a kiskutyát és ígértem meg neki, hogy amint lehetőségem lesz, elhozom! (Ez nemsokára meg is fog történni!:))

Én ide akartam tartozni

A rendezvényen sok önkéntessel, és Zsuzsival is megismerkedtem, mindenki azonnal nagyon kedves volt, nem éreztették velem, hogy "új" vagyok, és már akkor tudtam, hogy ide akarok tartozni!  Ritát ki is faggattam a spánielmentésről és a tököli menhelyről. Ő olyan pozitívan beszélt ezekről, hogy el is határoztam, amint tudok, én is megyek velük Tökölre, a spanikhoz! Rita felkészített, hogy nagy a falka és felugrálnak és koszos leszek, de semmi sem tudott eltántorítani! A menhely bejáratánál már jó pár szempár rám szegeződött, hömpölyögtek, ugattak és mindent megtettek azért, hogy egy kis figyelmet kapjanak. Arra gondoltam, hogy bár lenne 20 pár kezem, hogy mindenkinek jusson a simogatásból. Az első decemberi tököli kirándulásom óta függő lettem - erre Rita már az elején figyelmeztetett! Én is hetente egyszer megpróbálok kimenni, s egyre jobban érzem, hogy be vagyok vonva a kinti feladatokba: legyen az virsli osztás, szeretgetés, kozmetikázás, kutyasétáltatás, vagy ami éppen adódik. Tökölön sosem lehet kifogyni a feladatokból!  A tököli maroknyi kis csapat mindig szívesen lát, ha látogatni szeretnék, sőt már budai találkahelyünk is van, ahonnan együtt megyünk!

Tökölön nincsenek előítéletek, nem számít, kinek mije van, megszűnnek az otthoni problémák! Ott csak Ők vannak, a spánielek, akiknek egy meleg fekhelyen, csillogó szőrrel kéne "tengetniük" kis életüket, s bár itt Spanci óvó szárnyai alatt vannak, ez legtöbbjük számára remélhetőleg "csak" egy állomás, egy rövid rehabilitáció, amíg rájuk nem talál az álomgazdi.

A tököli spánieltanya, a maga valóságával együtt, egy olyan hely, ahova az ember szíve hétről-hétre visszahúz s már búcsúzáskor a következő alkalmat várjuk, hogy újra jöhessünk!

Nem, nincsenek ÖRÖKBEFOGADÁSRA VÁRÓ kölykeink

Nap, mint nap elmondjuk a telefonban az érdeklődőknek. Ahogy azt is: ha vannak, annak nyomós okai vannak. Például el van törve a mellső lába. Vagy a macska kikaparta az egyik szemét.

Vagy nincs mája, mint Peppennek.

 
Igen, lehet látni a képtárunkban babakutyákat, csak éppen az nem látszik, milyen komoly, egy életre szóló betegséggel érkeznek

A kicsi Inox roham közben - fél éves volt, amikor örökre elaludt Története itt olvasható >>

Mirkó – Ő is volt valaha cuki, édes babakutya, ám fél éves korára kiderült: elmebeteg!

Ha mást nem, az örökletes betegségekre nem fogunk garanciát vállalni!

 Hubertus 6-8 év körüli ivartalanított kanocska

Mindig is rajongtunk a spánielekért, aminek eredménye immáron 13 éve él velünk. A rajongás tárgya: Fanny, egy angol cocker spániel..

A manapság oly közkedvelt közösségi oldalak egyikén egy nap kaptunk egy képosztást: 2 gyönyörű spániel, egy gyeptelepen S.O.S... Ledermedtem. Hogy hogy? Spániel? És elkezdődött. Felvettük a kapcsolatot Szigeti Zsuzsival, hogy megtudjuk azt, hogy igazából mi is a helyzet, miért kell azzal szembesülnünk, hogy spánielt kell menteni egy gyeptelepről??? Zsuzsa nagyon kedvesen és készségesen adta meg a válaszokat kérdéseinkre. Így már nem is volt kérdéses: találkozni szerettünk volna a kis védencekkel, akikről már oly sokat olvastunk... Egy gyors megbeszélés után elindultunk, de mit is vigyünk, mit is mondjunk? Nem tudtuk, mi is vár ránk konkrétan. Amikor odaértünk, Judit csak annyit mondott: oké, akkor gyertek be, terpesztés (vagyis betámasztás:o) ) és hagyjátok, hagy ismerkedjenek.. Már a kis kerítésen sok-sok tucatnyi szempár figyelt kifelé, többen hangot adva izgatottságuknak... És akkor megtörtént: szembesültünk kb. 40 gyönyörűséges spániel rajongásával. Az érzés, amikor ennyi tappancs dobol a combodon, csak egy kis simogatásra vágyóan, leírhatatlan.

Egyszerre felemelő és egyszerre szívszorító

Megismerkedtünk néhányuk kis történetével, majd megláttam ŐT is a fényképről. Az egyik gyeptelepi spániel, aki elindított ezen az úton. Zsuzsiék megmentették Őt. Macsó, ahogy most hívják, szemei elmondtak mindent... Próbálkoztunk jutalomfalatok kiosztásával:o), egy élmény volt:o). Játszottunk Londonnal, a labdamániás és gyönyörűséges spániel fiúcskával. Mosolyogtunk rajta sokat, mert amikor felbukkant, a szájából sosem hiányzott a labda:o)

És közben azt kívántuk, bárcsak 20 kezünk lenne, hogy Mindenkit egyformán meg tudjunk szeretgetni:o).Judit szerint, mindig ünnep a kutyusoknak, ha jön valaki, akár csak rövid időre is, amit mi is éreztünk. Ennyi rajongás és szeretet még soha nem volt körülöttünk, mint ezen a napon.

Ha van egy kis időd, látogasd meg őket, mert nekik ünnep egy simogatás… nem kerül semmibe, de az élmény felejthetetlen!

Kata és Andris

Segítséget kérünk. Majd minden nap. Mindenfélét.

De nem magunknak, nem magunkért és főleg, nem minden áron! A kutyáinknak, a kutyáinkért - olyan áron, ami a kutyáink biztonságát és boldogságát szolgálja. Szoktunk kérni pénzt, mert költséges hobbit választottunk, kutyát mentünk. És ez bizony drága mulatság, hisz ebeinket oltatni, chipeztetni, ivartalanítani, parazitamentesíteni és etetni kell - ezek nincsenek ingyen. Na meg szeretni, de ezt megoldjuk. Ha tudjuk.

Mit jelent az, hogy ideiglenes befogadó?

Ideiglenes gazdinak lenni nehezebb, mint örökbefogadónak

Nem könnyű tőlünk örökbefogadni - mondják sokan

Pepperoni, felnőtt arany spániel keverék szukácska.

Pepperoni állítólag 11 éves, de még várjuk, hogy lekopjon az ősz festék a pofijáról, mert meggyőződésünk, hogy azt valaki csak úgy odafestette:). Ő ugyanis egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy 11 éves kutyus. Sőt, Pepperonit megirigyelheti még egy 2-3 éves fiatal spániel is. Ha Őt vesszük alapul, nyugodtan elmondható, hogy egy kutya legalább 20 éves koráig él, mert kb. 8-10 év múlva lesz Pepperoni "idősnek" mondható:). 

Abszolút egykének ajánljuk, mert más kutyákkal képes házsártos vénasszony módjára zsörtölődni, kivéve a szintén nálunk lakó SziaTomit, akivel korát meghazudtolóan, hatalmasakat tud játszani.

Pepperoni felől érdeklődhetsz a 06-30-998-3947-es telefonszámon Juditnál.

Ha e sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy eljutottál írásom végére, tehát érdekel Pepperonink sorsa.:) Kérlek, nyomj egy "Megosztás" gombot, hátha valamelyik kedves Ismerősödnek megtetszik ez a Drágaság, és együtt tehetik boldoggá egymás további életét. Köszönöm szépen!

Szigeti Zsuzsi