Van egy állatkórház, melynek nem kell reklám, mert a szaktudásuknak köszönhetően így is mindig tele vannak. Ezért én nem is azért írom ezt a néhány sort, hogy bárkit arra ösztönözzek, menjen oda - egyszerűen van egy videó, ami felkavaró, megrendítő, megható.
Adott egy Védencünk, Kacor, akit egyik ideiglenes befogadónk vett észre az utcáról benézve egy kerítésen. Ő se gondolta volna, hogy a szőrcsomó egy spánielt rejt, de minket ez már meg sem lep. Mint kiderült, Kacorunk 11 éve élte életét egy lánc végén, érdekes módon még egy oltási könyvet sem tudtak mellé adni, így sejthető, mennyit látta állatorvos. Csont soványan, kiszáradva, bolhákkal tele érkezett hozzánk, hamar kiderült, sajnos, amit megeszik, azt ki is hányja, így komolyabb a baj, mint szimpla elhanyagoltság.
Vasárnap délután érkezett ebbe a kórházba, ahol nem nézték, hogy normál esetben csak beszaladtak volna a bentlakókat megetetni, nem törődtek azzal, hogy otthon család várja őket – ezek helyett azonnal nekiláttak az okok felkutatásának. Egyúttal az állapotát legalább stabilizálni szerették volna, hisz már így is kérdéses volt, túléli-e az éjszakát. Időközben kiderült, még komoly vizsgálatok várnak Kacorra, a szájában, fülében rohadó toklászok és a nyelőcsövét is valami összenyomja, ez okozza az örökös hányást. Feladhatták volna, legyinthettek volna, mondván „mit akarunk mi egy 11 éves kutyával, aki ráadásul enni is képtelen", de ők, akik alig pár órája ismerték Kacort, nem ezt tették! Törték a fejüket, és ha egyszer elhatározták, hogy megmentik Kacort, akkor bizony nem is adták fel, megtalálták a módját, hogy 2-3 óránként úgy tudják megetetni Kacort, hogy az étel bent is maradjon.
Adva van egy embernek nevezett lény...
Ez a lény hazavisz egy kutyát, megígérve Neki, hogy élete végéig gondoskodni fog Róla, szeretni fogja. Aztán ki tudja miért, talán mert nem szobatiszta, cipőket rág, szökik (de ki a francot érdekelnek ezek a mellébeszélések) egyszerűen láncra veri és mit sem törődik azzal, hogy a szőre nő, a testsúlya csökken, telemegy toklásszal, bolhák szívják a vérét. Egyszerűen elmegy mellette nap, mint nap anélkül, hogy megsimogatná, megkérdezné, hogy van. Akkor mégis miért kellett neki ez a kutya? Hogyan képes mosolyogni a munkahelyén és elhitetni bárkivel is, hogy ő egy ember, az evolúció csúcsa, miközben a kertjében, egy lánc végén egy állat éppen haldoklik. Az a kutya, akit ő egykoron saját elhatározásából vitt haza, az a kutya, aki az életét tette ennek az embernek nevezett lénynek a kezébe.
És adva van egy állatkórház...
8 ember, azok az igazik, akik nem ismernek lehetetlent, és már régen átlépték a saját határukat, már nem csak az alapján gyógyítanak, amit az egyetemen tanultak, hanem a szívükkel-lelkükkel. Akik még nem felejtették el, talán éppen azért lettek azok, akik, mert valóban szeretik és tisztelik az állatokat és az életet.
Még nem tudjuk, hogyan lesz tovább Kacor Királyunkkal, hisz vizsgálatokat kell végeznünk, de abban biztosak vagyunk, ennél jobb helyre nem kerülhetett volna. És nem azért, mert ott tisztaság és rend van, mert szakértelemben sincs hiány, hanem azért, mert tudjuk, a lehetetlent is megteszik, hogy a mi kis Királyunk már most megtapasztalja, amit 11 évig soha: milyen szeretve és tisztelve lenni.
Köszönjük az áldozatos munkát, azt a sok egészséges és boldog kutyát és cicát, akik már nem lennének közöttünk, ha Ti nem lennétek!
