Én még csak 4 hónapja vagyok rendszeres figyelője a Spánielmentésnek, de 30 éve csak spánielem van. Amikor áprilisban elvesztettem Mollyt, a csoki spánielt 15 év után, azt mondtam, hogy nem bírom kutya nélkül.

Ezért léptem be a Spánielmentés facebookos csoportjába (Együtt a Spánielekére), és sikerült! A mentéstől hoztam ki - vagyis ideiglenes befogatótól - Lana nevű fekete spánielünket, Akit imádunk!

Mivel egy ismerősöm szeretett volna egy spanit, ezért július 17.-én kimentünk a Spánielmentéshez. Sikerült nekik is elhozni Julit, az arany spanániel kislányt. Nagyon nagy élmény volt kint és elhatároztam, hogy máskor is ki fogok menni. Praliné pont írta, hogy ki szeretne menni, én meg jeleztem neki, hogy elküldöm az útvonalat. Aztán elhatároztam, hogy ki megyek vele én is. Így is lett. Hétfőn találkoztunk a Népligeti buszpályaudvaron és elindultunk kifelé. Nagyon vártam, hogy megint ott legyek, mert elmondhatatlan élmény, mikor annyi kutya örül az embernek. Pralinét is alaposan felkészítettem, hogy hozzon váltóruhát, mert az kell. Megint hatalmas élményben volt részem mikor Judit kinyitotta a kaput.

Azt a sok szeretetet, amit ott egy pillanat alatt kaptunk, nem lehet szavakkal leírni...

Lépni nem lehet a sok drága, aranyos spánieltől és sparhelttől (sparheltnek hívjuk a rövid lábú spániel keverékeket). Praliné hátul leragadt Grétivel és a többi szépséggel. Én elől maradtam Judittal, mert pont az üstben főzte az esti vacsorát. Közben mindenki kapott jutalomfalatot, csak Pepinél csaltam mindig, mert kicsit több jutott neki. Ő mindig elment és szuszókált egy kicsit. Bandita többször szerette volna megkóstolni a kezemet. Keiko és Jimbo állandóan rajtam lógott, de Amadeus is sokszor társult hozzájuk.

Elmondhatatlan élmény, mikor ennyi gyönyörű szempár néz az emberre...

Ráadásul azt sem tudom, hogy melyiket simogassam. Mindegyik hálás, ha hozzá érek, de nincs ennyi kezem. Szerintem Praliné és fia, Dani is hatalmas élményekkel tért haza. Én tovább maradtam, de megérte. Babáztunk is a kicsikkel, Yukon segédkezni is akart hozzá. Nem lehet felsorolni azt a sok nevet, akik ott élnek. Volt egy kis kellemetlenség a szomszéddal, mert gondolom húsvétkor elfelejtett locsolkodni és ezt aznap bepótolta. Lufi, Tchibo nagyon élvezte a locsolást, mi azonban szegény Jutkával, aki bőrig ázott, mert a vacsit keverte, már annyira nem. Elbúcsúztam Jutkától és elindultam haza. De ennek ellenére máskor is kimegyek a mentéshez, mert ennyi szeretetet és boldogságot sehol ember nem tud adni, amit ott kapok a kutyáktól.

Kicsit poros, sáros leszel, ha kimész a spanikhoz, de ennyi kell...

Víz van, meg lehet mosakodni. Én mindenkinek, aki szereti a spánieleket, ajánlom, hogy legalább egyszer menjen ki, mert elmondhatatlan élményben lesz része. És tud szembesülni azzal, hogy Jutka mit visz végbe ezekért a kutyákért. Minden elismerésem az övé.