Ismerőseim nagy része képes már reggeli előtt panaszkodni, hol a hidegre, hol a melegre. Helyzettől függően az euróra, vagy épp a benzin árakra. Változatosságképpen néha elromlott háztartási gépekre, vagy a szomszéd túl hangos autójára, kutyájára, gyerekére. Vége láthatatlanul hosszú azoknak a dolgoknak a listája, ami miatt aggódnunk, türelmetlenkednünk, bosszankodnunk kell. Kell bizony, mert aki elégedett, annak vagy nincs semmije, amit félthetne, vagy olyannyira meg van mindene, hogy panaszkodnia kell, nehogy az ismerősei megtalálják mindenféle bosszantó kérésekkel.

A nagy rohanásban egyetlen dolgot felejtünk el...

Élvezni és másokkal megosztani azt, amink viszont van. A jó kedvünket, az optimizmusunkat, a nyugalmunkat és a mosolyunkat... azt a boldogságot, amitől elönt a nyugalom, hogy akárhogy is lesz, a végén minden jó lesz. Tudom, ennyi hosszú és összetett mondat után illik elárulni a titkot, hogy lehet ezt az idilli állapotot elérni? TARTS KUTYÁT!

Nos, így lettem én ideiglenes befogadó!

Ugyan jóformán semmim nincs, de ami van, azon szívesen osztozom. Nézzétek végig a képeket és megértitek, miért érdemes megpróbálni, ha nem is a teljes világot, de egy-egy kutyának megváltoztatni az Ő kis világát. Egy bajba jutott kutya elvárások nélkül, kiszolgáltatottan sokszor betegen, legyengülve érkezik hozzám. Aztán anélkül, hogy tennék valamit, a félelme bizalommá, a magánya kötődéssé, a koszos kopott bundája ragyogó elegáns kiskabáttá változik. Nem érdekel a múltja és nem leszek részese a jövőjének - a jelene az enyém, a miénk, a kettőnké... A szemem előtt válik ocsmány kis „senkinek sem kell pondróból" a bál királynőjévé, vagy épp hercegévé.

Én pedig számtalan alkalommal részese lehetek ennek a csodának, cserébe mérhetetlen nyugalommal, optimizmussal telik meg a lelkem, és minden reggel úgy kelek fel: történjen bármi, az élet szép, és ilyen jó még sosem volt.

"A különbség a között, amit megteszünk, és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot." (Gandhi)