Üdv a Cocker Rockerek világában!

Nélkületek kevesek vagyunk…

2013. szeptember 14. - panettone

Ismét bebizonyosodott a tény, hogy – bár mindent megteszünk a Spánielekért – erőnk véges, nem beszélve az anyagi ráfordításokról. Tavasszal hatalmas fába vágtuk a fejszénket, ugyanis egy jóakarónknak köszönhetően kaptunk egy óriási telket, ahol védenceink biztonságban, békében élhetnek, míg sorsuk véglegesen rendeződik. Egy HELYET, ahol segítőink tudnak a kutyákkal foglalkozni, játszani, ápolni, kikapcsolódni. A HELY neve: szigetszentmiklósi Spánielfarm! Nem titok, hogy hatósági állatorvosi utasításra kell költöznünk jelenlegi helyünkről, hiszen betiltották működésünket a szomszédok folyamatos panaszai miatt.

farm8.jpg

A kezdetek...

Április elején néhány segítő szándékú ember megpróbálkozott a lehetetlennel, és megkezdte a munkálatokat a telken.

farm1.jpg

Első és legfontosabb feladat volt egy biztonságos, alááshatatlan, átrághatatlan és megmászhatatlan biztonságos kerítés, illetve a majdani házhoz tartozó emésztőrendszer kiépítése.

farm2.jpg

Egyesületünknek komoly anyagi ráfordítást jelentett a lábadozó, karantén, illetve tároló konténerek megvásárlása is, de ebben nagy segítségünkre volt a német Partnerszervezetünk is, a Cosenot - Cocker und Setter in Not e.V. (www.cosenot.de).

farm3.jpg

Telt, múlt az idő, mely egyre jobban szorított minket!

Mindeközben a lakóház is épülni kezdett. Mára állnak a falak, megtörtént a tető kialakítása, a gipszkartonozás, illetve a vízszerelői munkák is folyamatban vannak.

farm6.jpg

És – mivel az idő már nagyon szorít bennünket – itt jött a képbe az a sok segítő szándékú ember, Aki kétkezi munkával ugyan nem tudott segíteni, jelen lenni, de anyagi segítséget nyújtott számunkra ahhoz, hogy be tudjunk fejezni mindent még a zimankó beállta előtt, és mihamarabb költözni tudjunk!

farm5.jpg

Páratlan összefogásnak vagyunk tanúi!

Álmunkban sem hittük volna, hogy ennyien mellénk álltok. Hogy amikor tényleg nagy a baj, összefogtok, és a háttérből figyeltek, segítetek minket. Ugyanis kevesebb, mint egy hét alatt összegyűjtöttétek nekünk a fele összeget, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy költözni tudjunk, hogy be tudjuk fejezni az építkezést. Egyesületünk bankszámlájára összesen 453.270 Ft érkezett Tőletek, amelyért nem tudunk Nektek elég hálásak lenni! Már csak kb. 550.000 Ft hiányzik ahhoz, hogy be tudjuk fejezni a Spánielek új, biztonságos otthonát!

A TI pénzetekből kifizettük a burkoláshoz szükséges anyagköltséget (fuga, ragasztó), 50.000 Ft-ot, illetve a villanyszerelés anyagköltségét, 136.000 Ft-ot. És hogy mennyire ránk kacsintott a szerencse, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kevesebbre jöttek ki az anyagárak, mint, ahogy előre megsaccoltuk.

farm4.jpg

Büszkén és egyre nyugodtabban állíthatjuk, hogy a burkolás és villanyszerelés munkadíjának egy része is meg van már, ennek örömére meg is rendeltük a szolgáltatást. És ha hiszitek, ha nem, el is kezdődött a villanyszerelés, hétfőn pedig a burkolás következik. Reméljük, hogy jövő hét végén már az utolsó simításokat kell elvégezni, és utána már csak a boldog költözés várható

farm7.JPG

Mindeközben napjaink nem telnek tétlenül, hiszen folyamatosan dolgozunk a szakemberek keze alá, illetve tesszük a dolgunkat. A szigetszentmiklósi Spánielfarm egyre szebb, és ezt Nektek köszönhetjük!

Ismételten köszönetet mondunk azoknak, Akik lemondtak egy kávéról, egy tábla csokoládéról, vagy egy zacskó chipsről azért, hogy közel 60 kutya sorsán változtassanak!

Ha úgy érzed, Te is tudnál segíteni akár 500 Ft-tal, akkor kérjük, tedd meg - TEDD MEG MOST!

Unicredit Bank 10918001-00000098-44870000,
A jogosult neve: Cocker Rocker Egyesület. 
Közlemény: spánielfarm

 

Szeretnél Te is valami pluszt adni az árva Spánieleknek? Szeretnél Te is értesülni mindennapjainkról?


Hívd a 06/30/998-3947 telefonszámot, vagy csatlakozz hozzánk az Facebook Együtt a Spánielekért csoportjába!
https://www.facebook.com/groups/224353604256320/

A gazdikereső Spánieleket itt találod: www.spanielmentes.hu

Vagy a facebookos közösségi oldalunkon: https://www.facebook.com/spanielmentes

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cockerrocker.blog.hu/api/trackback/id/tr765513294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása