Ma reggel korán kellett kelnem, mert paperino vitt sétálni. Természetesen, a kapuban, mint a CNN, egyenes adásban szórtam a híreket és persze kommentáltam is azokat. Lehet, hogy egy kicsit túloztam a hangerővel, de a falu végen lakóknak is tudomására kellett hoznom, hogy ma én töltöm be a kakas szerepet is.

Visszatérve, úgy gondoltam bebújok a másik gazdi mellé és majd jókat szundítunk együtt. Mivel azonban a legszebb álmomból zavartak fel, így csak rémes gondolatok gyötörtek. Azt álmodtam, hogy a prérin vagyok a többi farkas ősömmel, elcsigázottan, éhesen, átfagyva. Kétszer fel is kellett vonyítanom, hogy visszacsöppenjek a valóságba. A gazdit kellett volna látnotok, akkorát ugrott az ágyban, hogy már-már megsajnáltam, pedig olyan vicces volt.

A délelőtt unalmasan telt...

A maminak "irodás" napja volt, így alig láttam. Azért néha felnéztem hozzá, hátha fázik a lába es melegítenem kell, sőt még 'nyinyegtem' is neki, nehogy egyedül érezze magát. Ez utóbbit legközelebb is megismétlem, mert a számba nyomott egy fel almát, hogy hangtompuljak.

12,45-kor gondoltam, szólok a kollegának, hogy menedzseljen már egy kis eleséget, de sehol nem tálaltam, így kénytelen voltam a mancsomba venni az irányítást. Az ebed fantasztikus volt, annyiszor kinyaltam a tálat, hogy már komolyan aggódtam, kilyukad.

Délután úgy gondoltam játszom egy kis bújócskázósdit

Elbújtam a garázsban a kocsi háta mögé es amikor a mami lecsukta a garázsajtót, akkor sem szóltam neki, mert en olyan kis mókamiki vagyok. 5 perc múlva hallom, hogy kétségbeesetten kiabálja a nevem. Csendben maradtam. Pfff. Csak most tűnt fel neki, hogy hiányzom a leltárból? Én?! A kincsek kincse, a rubintos virágszála, a tündérek tündére?! Gondoltam, keresgéljen csak egy kicsit. Hallottam, hogy körberohanja a kertet, kinéz az utcára - ez már unalmas, lejárt buli - felrohan az emeletre, majd lerohan, megnéz minden sarkot. Hi-hi, keressen csak, én jól elvagyok itt - vagyis úgy gondoltam, hogy most már kimennék, de a tűzzáró ajtó be volt csukva. Na jó, egy kicsit megsajnáltam, mert el kezdtem halkan nyafogni, hogy most már unom a játékot és jó lenne, ha megtálalna. Szuggeráltam az ajtót, ami nagy sokára kinyílt. Elég csapzottnak tűnt a mami és alig kapott levegőt. Mintha azt suttogta volna, hogy egyszer a sírba viszem. Én?! Csak, mert kicsit játszani volt kedvem?

A kísértés és a medence...

Délután egészen példásan viselkedtem, hagytam neki időt visszaregenerálódni. Jófiúként a hasam lengettettem a széllel. Az esti sétánál ismét hoztam a formám. Nem értem, hogy a havernak miért kell olyan jól nevelt, úri gyerekként lazulnia, mikor lehet rohanni is. Ahogy hazaértünk, en egyből beugrottam volna a kis medencébe, hogy redukáljam a bennem toporgó lóerőket, de ezek ma is elfeledkeztek feltölteni. Mivel a mami nem látott, úgy gondoltam megpróbálkozom a nagy medencével. Hát azt jó nagyra csinálták! Próbálkoztam, próbálkoztam, de sehogy nem tudtam belecsobbanni. Ekkor, végszóra érkezett meg a mami es borzasztóan csúnyán nézett ram. Csak annyit, hallottam, hogy „UUUUniiiicuuuum te a koporsószögemet faragod?" Én? Nincs nekem arra időm, mikor annyit csintalankodhatok.

Vacsoráig minta ebként viselkedtem, nagyon nehéz volt, de úgy érzem ma már többszörösen kihúztam a gyufát, még a végén becserélnek egy jobb gyerekre. Én tudom, hogy úgysem teszik, főleg mióta rájöttem, hogy két nyalatot odabiggyesztek az arcukra és olvadoznak, mint a jégcsap tavasszal...

Érdekes napot zártam, majd megcincogtatom a fehér állományomat, hogy holnapra is kitálaljak valamit. Na, megyek a farkam relaxáltatni, ma annyit kellett csóválnom, hogy teljesen kitikkadt.