Véget ért.

Az elmúlt egy hónapban már zombiként éltük napjainkat, miközben órát lehetett hozzánk igazítani. Másodpercre pontosan 60 percenként leültünk 3 percre, agy kikapcsol, nyomtuk és nyomtuk. Mikor belevágtunk, mi sem gondoltuk, hogy így lesz. De. És itt jönnek az ismerősök és ismeretlenek, akiket ugyanígy elragadott a hév, és tudtuk, innentől nincs megállás, nincs kiszállás, mert itt valami csoda van készülőben, aminek mi is a részesei lehetünk.

Elindult egy fotópályázat a Női Portálon, és benevezett 10 kutya gazdája azzal a nem titkolt céllal, hogy az esetleges nyereményt felajánlja a Spánielmentés javára. Volt már ilyen, volt, hogy nyertünk, volt, hogy nem, játék, izgalom, öröm és bánat. Szavazgattunk, vártuk a végét és aztán elfogadtuk az eredményt.

Ez most valahogy egészen más volt!

Mert most percről percre jöttek-mentek a hírek. Ha kellett, kampányok indultak egy-egy kutyáért, ha kellett, lelkesítő szavak kezdtek terjedni. Kialakult egy "kampánystáb", amit szerintem minden politikus megirigyelhetne. Mert profik voltak a lányok és a fiúk. Figyeltek, számoltak, irányítottak. És egyszerűen ez a lelkesedés magával ragadott mindenkit. Ismerőst és ismeretlent, és még minket is, akik már rutinos "pályázók" voltunk, csak eddig nem tudtuk, hogy kell ezt csinálni.

Hihetetlen, hátborzongató és megható, amit tettetek

Nem lehet szavakba önteni. A „köszönjük” most egy olyan szó, ami nem mond semmit. De azért leírom: mindenkinek, ismerősnek és ismeretlennek, ellenségnek és barátnak, rendszeresen szavazónak, vagy csak a néha kattintóknak: KÖSZÖNJÜK A VÉDENCEINK NEVÉBEN.

Mindenkit várunk Tökölön az átadáskor, legyünk itt annyian, amennyi szavazatot kaptak a versenyzők, hogy egy fergeteges bulival ünnepelhessük meg az összefogás csodáját.