Eltelt egy év. Mondhatnánk, hogy egy ugyanolyan év, mint mindegyik, és mondhatjuk azt is, hogy egy kicsit más.

Ugyanolyan, hisz tettük, amit eddig is: segítő kezet nyújtottunk a bajbajutottaknak. Ugyanúgy, ahogy ezt tesszük évek óta. És elmondhatjuk, ugyanolyan volt abban is, hogy újra átléptük a határainkat, hisz idén még többször volt ránk szükség, mint azelőtt. Mentettünk - ahogy korábban is - utcáról, halálsorról, szaporító telepről, és segítettünk olyan bajbajutott gazdáknak, akiknek már csak mi maradtunk, és akik úgy gondolták, már csak általunk tudják egykori kedvencüket biztonságban tudni. Voltak események az életünkben, amik már szinte szokványosak is lehetnek. Hisz minden hónapban bemutatkoztunk a Lurdy ház Zoodom üzletében, de voltak védenceink más események vendégei is. Idén is volt költözés és nagyon bízunk benne, hogy ezt jövőre is leírhatjuk. Volt internetes szépségverseny, mely hatalmas összefogást váltott ki, így nemcsak szép számban indultak olyan kutyák, akik nyereményüket nekünk ajánlották fel, de komoly szavazóbázist is toboroztak maguk köré.

Voltak nehéz napjaink és voltak csodaszépek...

Nehezek, mikor egy-egy beteg kutyánk mellett virrasztottunk. Sajnos nem egyszer tettük ezt hiába, mert bár érkezésükkor megígértük Nekik, hogy boldog, gazdás kutyák lesznek, az idő sajnos sokszor ellenünk dolgozott, és minden igyekezetünk ellenére végül csak mi jutottunk Nekik végállomásul. De emlékezni jó ugyanakkor sokszor fáj. Emlékezünk a jóra, ami hiányzik és a rosszra, amit együtt éltünk át. Ezeknek a kis Angyalkáknak, Akik már fentről figyelnek bennünket, mi, ideiglenes gazdik sokkal többet jelentünk, és nekünk, ideigleneseknek Ők  egyik szomorú pillanatról a másikra saját mennybe ment Angyalkáink lesznek. Legtöbbször megkönnyezzük, ha örökbe adunk és emiatt el kell engednünk őket, viszont a szívünk egy darabját elviszik magukkal és mérhetetlenül nagy űrt hagynak, mikor az elválás örökre szól. Égjen ma egy gyertya a Karácsonyfán minden kutyánkért, akiknek élete utolsó állomása volt az otthonunk, és égjen azokért is, akik a gazdi mellett leltek örök nyugalomra. És álljon itt e kép azon kicsi lelkekért - a teljesség igénye nélkül -, akik már nem láthatták meg idén a Karácsonyfát:

Ám szerencsére ennél jóval több esetben azért lábadt könnybe a szemünk, mert úgy engedtük el védenceink mancsát, hogy tudtuk, révbe értek, és betartottuk a szavunkat: valóban útnak indíthattuk Őket egy olyan jövő felé, melyben azelőtt talán sosem volt részük. Örülünk, hogy ebben nem egyszer egy olyan szervezettől kaptunk segítséget, akiknek működése példaértékű számunkra. Ők a Cocker und Setter in Not e.V.

Voltak nagy terveink az év elején, voltak kezdeményezéseink, amelyek aztán sajnos erő, kapacitás hiányában kihaltak. Voltak fogadalmaink, amiket ideig-óráig tudtunk tartani, majd sajnos a hétköznapok sodrása újra kihozta belőlünk rosszabbik énünket.

Egy valamiben ez az év kiemelkedő volt!

Abban, hogy rengeteg új segítőt találtunk. Újakat, akik csak egyszer-egyszer ugrottak, és olyanokat, akik immáron a keménymag részévé válva részt vesznek a mindennapokban. Mostanra ugyan nem oldódott meg minden gondunk és valószínűleg nem is fog addig, amíg növekvő számban érkeznek a segítségkérések, de azt elmondhatjuk, hogy egyre szélesebb bázisra támaszkodhatunk. Lettek ideiglenes befogadóink, akikre már stabilan támaszkodhatunk. Lettek fuvarosaink, akiket ugraszthattunk, ha nem volt idő fuvart keresgélni. Lettek fuvarosaink, akik akkor ültek autóba, amikor volt egy kis szabadidejük. Készültek fantasztikus fényképek - ezt is Nektek köszönhetjük. Lettek támogatóink, akik "etették" a védenceinket, és még többen lettek olyanok, akik lehetővé tették, hogy a számláinkat rendezni tudjuk, legyen az a szokásos orvosi ellátás miatt fizetendő összeg, vagy - sajnos idén többször is kijutott - rendkívüli kiadás. Jöttek azért hozzánk, hogy kicsit szebbé tegyék védenceink hétköznapját akár egy sétával, akár simogatással. Jöttek hozzánk csak azért, mert kíváncsiak voltak a mindennapjainkra, és nálunk ragadtak, mert élményekkel telve mehettek haza.

Szélmalomharcot vívunk, és bizony gyakran összeroppanunk

De fel nem adjuk, mert nem tehetjük!!! Nem tehetjük, hisz újabb és újabb kutyák várnak arra, hogy jöhessenek, majd szívünk egy darabját magukkal lopva, mehessenek megérdemelt útjukra. És nem adhatjuk fel, mert Ti, segítők, támogatók, adományozók bíztok bennünk.

És akkor jöjjön az, ami év közben rendszeresen elmarad…

És ez pedig az, hogy megköszönjük, hogy vagytok nekünk. Igen, ez általában elmarad, mert rohanunk… elmarad, mert épp feketében látjuk a világot… elmarad, mert természetesnek vesszük, vagy csak egyszerűen azért nem mondjuk ki, mert úgy érezzük, enélkül is tudjátok: Nélkületek mindez a csoda, melynek nap, mint nap részesei vagyunk, nem jöhetne létre. 

Köszönjük, hogy kitartotok mellettünk! Köszönjük, hogy ugrotok, összefogtok, segítetek, ha a szükség úgy hozza! Köszönjük, hogy elviselitek, tűritek azt, hogy néha napján nehéz a szívünk! És végül, de nem utolsó sorban: köszönjük, hogy velünk sírtok és velünk nevettek - ha a szükség úgy hozza!

 SpanciManci, Panettone, Zsuzsi