Ott hagytuk abba, hogy Berci Bubikánk talán révbe ér. Hát tévedtünk. Jó nagyot. És mindeközben megtanultuk, hogy nem lehet egy percre sem lazítani és enyhíteni az egyébként nem túl szigorú szabályokon.

 

Egy olyan, magát tenyésztőnek valló nagyfügedi "ember" jelentkezett, akinek szetterei vannak, így külön örült, hogy Bercink még közel sem nyugdíjas. Megörültünk, mikor azt mondta/írta, talált remek gazdi jelölteket is - ígérve patakparti sétákat, este közös tévézést és persze sok-sok szeretetet. Megegyeztünk, hogy "helyi kirendeltségünk", Janka jelenlétében legyen a költözés, hisz ugye mégiscsak szerződést kell aláírni, amelyet az egyesület részéről akárki nem írhat alá. Telt az idő, - nevezzük krisztinánknak az ideiglenest -, csak nem jelentkezik, mikor lenne aktuális a költözés. De Jankát nem olyan fából faragták, hogy tétlenül ücsörögjön, úgyhogy addig zaklatta krisztinánkat, míg kiderült, Bubukánk már az új családban lakik. Azonnal cím és telefonszám elkérése, kocsiba vágódás és repesztés. A telefonszámon jelentkező hang nem tud semmit Berci nevű ebről, a megadott címen Berci eb nincs. Janka persze nem hagy félbe semmit, belesve minden házba, egyszer csak észrevette a mi Bubukánkat. Sárosan, szomorúan összegömbölyödve egy rendezetlen udvar lábtörlőjén. Becsönget, Bubu "ölbekap", pár keresetlen mondat (melyből többek között kiderült, hogy az ott lakók nem is akarták a kutyát, csak krisztinánk otthagyta minden eligazítás, papír nélkül) váltása után Bercink a kocsijában.

 

 

Még nem tudjuk, mivel fogjuk tudni kiengesztelni Jankát, merthogy Bubu annyira meg volt zavarodva, hogy a kocsi jelenleg nem szalonképes (szag- és koszhatások érték), a lakás ajtaján folytonossági hiányok keletkeztek (na meg ott is némi szaghatás). De a lényeg, Bercink újra közöttünk van, mi pedig ismételten nem köszönjük meg krisztinánknak, hogy Bercinkkel ezt tette (a mai napig nem adott értelmes magyarázatot, mondhatni semmilyen magyarázatot a tettére, pedig kértük szép szóval, kértük a nyilvánosság erejével). Berci pedig köszöni szépen, újra jól van, vízszerű hasmenése rendeződött, a szemén a kékség elmúlt, kötekedése a régi, visszafoglalta megszokott kosarát és várja az Igazit. Akinek Ő KELL - nem csak úgy a kertbe dísznek, nemcsak úgy, mert valaki otthagyja, hanem azért, mert úgy érzi, Bercink nélkül nem teljes az élete.

 

 

 

Bár van még rossz hír, de azt majd csak a januári bejegyzésben írjuk meg, hiszen január eleji aktualitás.

 

Örökbe adtuk FüleMüle Kismanót, máig nem bocsátottam meg Zsuzsinak, hogy csak úgy otthagyta, ahelyett, hogy becserélte volna Táncira, a már ott lakó őszpofijú, fényes fenekű kis csivavára. Na, mindegy, most már nem tudok mit tenni. FüleMüle remekül érzi magát új állásában, hiszen 24 órás gyerekfelügyelő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És szerető gazdára talált Sztereó is, aki Rácz Barbinak köszönhetően lelte meg a boldogságot. Ezúton is köszönjük neki.

 

Aztán gazdához cuccolt Panka, a Pátyon kóborló kislány. Máig boldog vagyok, hogy Jankáék pesztrálták, mert ritka hisztis volt a kisasszony.

 

 

És igen, a csoda, de ez olyan igazi, nem olyan bercis, amiről már fentebb írtam. Drazsikánk is álomotthonra lelt! Enikő és Tamara két hónapon át tanították, szeretgették, elhitették a világgal, micsoda kincs és sikerült! Jött egy család, és Drazsit szerették volna. A kicsi, fekete, keverék kislányt.

 

 

 

Így mikor Tamara nagyokat nyelve hívott, hogy voltak látogatóba a kutyusnál, sétáltak és szimpatikusak, és Drazsi is akarja őket, és akkor most hogyan tovább, az én lelkem kivirágzott. Már tudom, hogy Enikő és Tamara is tud mosolyogni és örülni, mert látták, amiért dolgoztak. Látták Drazsét boldogan felfedezni új otthonát és átélték azt az elmondhatatlan érzést, amikor egy ideiglenes ebke felfogja, hogy HAZAÉRT.

Jó, jó, persze, jöttek is kutyák, lett egy Guccink az illatos útról. Merlinünk és Hubertusunk Békéscsabáról, és Fülénk Füléről. Aztán jött Audreynk visszafordíthatatlan beteg gazdájától, Ábelünk és Pepink az utcáról, Zsófink a gödöllői  gyepiről, aki mindjárt cuccolt is ideiglenes/végleges gazdihoz. Egy Negrónk az oroszlányi gyepmesteri telepről, akit ott helyben szárnyai alá vett Nikolett, amit nagyon köszönünk itt is. És sajnos volt egy Pápánk, akit karácsony előtt bedobtak egy templomkertbe, (gondolom kellett a hely a kölyöknek). És lett 3 kölykünk, akikért még keményen küzdünk.

 

Takarókat, műanyag kosarat, tápot, jutifalatot (ugye nem kell mondanom, hogy persze ezeket nem tartogattuk az új évre), játékot, pórázokat, hámokat, nyakörveket. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki jött focizni, simogatni, vagy csak küldött egy kis szeretetet az árváinknak. Mi ugyanis ebből táplálkozunk.