Vajon sikeres lehet valaha az a vállalkozás, ami 2 árva sorsát pecsételte meg?

2015. szeptember 11. - panettone

Örökbe adni egy-egy árvát, hihetetlen boldogság. Látni, ahogy beilleszkedik az új családjába, boldogan éli kicsiny mindennapjait immáron gazdis kutyaként, az valami hihetetlenül csodálatos érzés. Ilyenkor jobb esetben azt mondjuk, hátradőlünk egy kicsit, hiszen egy árvát sikerült elindítani végre a boldogság útján.

Így volt ez Mary és Pepi esetében is, Akiket 1 év különbséggel ugyanaz a család fogadott örökbe. Eljöttek, meglátogatták mindegyiküket, szerelem volt első látásra, mi pedig – ahogy azt mindig tesszük – személyesen vittük házhoz Őket, hogy még egyszer megbizonyosodhassunk róla, helyesen döntöttünk, Őket egymásnak teremtette a sors. 1 kisfiú és egy kislány végre boldog. Vagy mégsem?

mary.JPG

Mary

 

Hibáztunk, bizony nagyot hibáztunk!

 

Sajnos az embernek időnként rá kell jönnie, hogy nincs helyes döntés. Nincs olyan, hogy hátradőlhetünk, nincs olyan, hogy megveregethetjük a saját vállunkat: „ügyes voltál, jól csináltad!” Egyszerűen NINCS ilyen! Mert még 3-4 év távlatából is képesek az emberek olyasmit csinálni, amitől nekem személy szerint a gyomrom kifordul, a szívem pedig egészen apró darabokra törik.

Mary és Pepi egy légynek nem tudna ártani soha. Egyetlen rossz gondolatuk nem volt még az életben, ám az emberi gyarlóság határtalan. Ők voltak az áldozatai annak, hogy „gazdái” új vállalkozásba kezdtek. Hogy mi is történt valójában? Elmesélem…

pepi.JPG

Pepi

Egy rövidke email, 2 sors

 

Néhány nappal ezelőtt emailt kaptunk. Rövidke levél volt, melynek egyetlen lényege volt: Mary és Pepi nem kell többet! Nem kell, mert a „gazdik” éttermet nyitottak, a kutyák pedig útban voltak, folyamatosan belógtak a konyhára, a vendégek pedig etették őket, és ez által „az összes kiképzési elmélet megbukik az első lehulló ételnél” – idézve az örökbe fogadó „gazdik” szavait. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy mi lett Mary és Pepi sorsa… Egyetlen bejelentkező telefon nélkül toppantak be a „gazdik” a két kis szomorúsággal, kezünkbe nyomva az oltási könyvet, és a pórázukat (azt is csak azért, mert Rajtuk maradt)…

És hogy az oltási könyvre egy kicsit visszatérjek… Kombinált oltást mindketten nálunk kaptak utoljára, azaz Mary 2011-ben, Pepi pedig 2012-ben, mert abban az évben fogadták Őket örökbe. Azóta 2013 és 2015 szeptemberében kaptak veszettségi oltást (igen, jól látjátok, a 2014 kimaradt), minden bizonnyal azért, mert az kötelező. Még annyit sem érdemeltek meg, hogy évente megkapják azt a kombinált oltást, ami komoly betegségektől védi meg Őket.

És most?

 

Mary és Pepi nem érti, mi történik velük. Tegnap még a megszokott kis otthonukban ébredtek, ma pedig már egy zord elkülönítő kennel lakói lettek. Hogy miért kennel? Természetesen azért, mert 3, illetve 4 éves kombinált oltással nem mertük megkockáztatni, hogy karantén nélkül vágjanak neki új életüknek. Csak ülnek egymás mellett a kis kosarukban, nézik, hogy a többi kutyus játszik, Ők pedig be vannak zárva. Nem értik, mi történik! Nem fogják fel ésszel, hova lett a „gazdi”, miért kerültek ide, miért lettek magukra hagyva… Szemükben csak a csalódottság, a szomorúság látszik, és a kérdés: MIÉRT????

mary_pepi.jpg

Vajon sikeres lehet valaha az a vállalkozás, ami 2 árva sorsát pecsételte meg?

 

NEM!!! Nem lehet sikeres! Az Univerzum törvényei szerint a dolgok mindig egyensúlyba kerülnek – ha akarjuk, ha nem! Ha tehát rosszat teszel, azt bizony egyszer vissza is kapod. Ne értsetek félre, nem én és nem mi fogjuk visszaadni, hanem a Sors. Mert a Sors mindig mindent elrendez! Lehet, hogy egy jól menő étterem lesz a volt „gazdik” tulajdonában, lehet, hogy vendégek százai özönlenek majd oda, és az is lehet, hogy ezáltal egy magasabb életszínvonalat érnek el a tulajdonosok. DE! Megpecsételték ezáltal 2 ártatlan lélek sorsát, könnyűszerrel megválva Tőlük. Mi ez, ha nem lelki szegénység???

Mary és Pepi már akkor is középkorúak voltak. Ugye, nem nehéz kiszámolni, hogy – mivel az idő azóta nem állt meg -, mostanra 10 év körüliek lettek. Tudjuk, hisszük, hogy igenis kapnak még egy esélyt az élettől! De valljuk be, sokkal, kisebb eséllyel indulnak újra a gazdikeresés rögös útján, mint fiatalabb társaik!

mary1.jpg

Várnak! De nem tudják, mire!

 

Marynek és Pepinek nincs más választása, várnak! Azt ugyan nem tudják, mire… Ők csak egy valamit tudnak: elkerültek szeretett otthonukból, és egy zárt kennelt kaptak osztályrészül. Ők jelen pillanatban csak ennyit látnak, ennyit éreznek! Vajon mi játszódhat most le a kis lelkükben? Talán jobb is, ha nem tudjuk…

pepi1.jpg

Nekik nem lehetett önálló akaratuk, a sorsukról mások döntöttek! Ők nem mondhatták el a „gazdiknak”, hogy nem szeretnének soha, de soha elválni tőlük. Ők nem hozhattak döntéseket, a tények azok tények maradnak. Várnak… Talán arra, hogy egyszer csak letelik az a bizonyos 4 hét karanténidő, és akkor majd kiszabadulnak a kenneljükből… Talán arra, hogy a „gazdi” egyszer visszajön, és ott folytathatják kis életüket, ahol most abba hagyták… Talán arra, hogy egyszer csak felébrednek, és kiderül, mindez csak egy rossz álom volt… Nem tudhatjuk! Egy azonban biztos: ez nem álom! Mindez megtörténhet ma Magyarországon, és ennek okozója kizárólag az ember!

A privát véleményem

 

Nem, egyáltalán nem érdekel, hogy valakit milyen okok és élethelyzetek juttatnak el odáig, hogy megváljanak a családtagjuktól. Egyáltalán nem tudom megérteni a "gyerek született", "elköltözünk", "külföldön találtunk munkát", "elváltunk", "nem jól viselkedik", "éttermet nyitottunk", és az ehhez hasonló mondva csinált indokok! Mi emberek vagyunk csak képesek ilyen gaztettre... Mi emberek tudjuk csak kidobni azt, Aki évekig mellettünk élt, és Akinek az életet, a biztonságot jelentjük. Mi emberek tudunk csak elmenni 2 (jelen esetben 4) szomorú szempár mellett, és ott folytatni az életünket, ahol néhány órával még együtt éltünk az adott kutyával! Erre más lény nem képes, csak az ember! És ahogy már írtam, nem érdekelnek az indokok, a kifogások! Ha egyszer megígérjük egy magára hagyott állatnak, hogy élete végéig a gondját viseljük, akkor kutyakötelességünk azt megtenni. És ennek egyetlen oka van csupán: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél" Antoine de Saint Exupéry

 

Szigeti Zsuzsi

 

Szeretnél Te is valami pluszt adni az árva Spánieleknek? Szeretnél Te is értesülni mindennapjainkról?


Hívd a 06/30/998-3947 telefonszámot, vagy csatlakozz hozzánk az Facebook Együtt a Spánielekért csoportjába!
https://www.facebook.com/groups/224353604256320/

A gazdikereső Spánieleket itt találod: www.spanielmentes.hu

Vagy a facebookos közösségi oldalunkon: https://www.facebook.com/spanielmentes

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cockerrocker.blog.hu/api/trackback/id/tr87777906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ilona Pászti 2015.09.11. 13:40:46

Mérhetetlenül elkeserít amit leírtál. Az amúgy is törődött kis lelküket, megint megtörte az "embernek" nevezett lény. Szomorúan láttam a képeken az elkeseredett tekintetüket. Ilyenkor odáig szaladnék, hogy majd nálam jó helyen lesznek.... Persze ez azért csak álom...frown hangulatjel

Judit Faragó 2015.09.11. 14:23:55

Amit kívánnék nekik, nem írom le, de egy ilyen vállalkozás sosem lehet sikeres.Igazad van, a sors mindent kiszámláz. Ha éhenhalnék se adnám oda a kutyáim, de remélem az okos döntésükért megkapják a "sikert" a cégtől.

Egyed_embere 2015.09.12. 13:24:19

4 szomorú szempár, az pontosan 8 db. szemet jelent. :-) De a többivel maradéktalanul egyetértek...

Dement 2015.09.12. 14:11:04

Szégyen! Gyerekeik vannak? Sajnálom őket...

zsurzsenka 2015.09.12. 16:14:40

@Dement: pontosan erre gondoltam én is

gázóra ellenőr 2015.09.12. 20:59:39

Borzasztó. :-(( Ha nem lenne már így is 5 kutyám, rohannék értük.

Bogyó75 2015.10.12. 16:11:42

Én azt kívánom nekik, hogy Ők is éljék át ezt! A gyerekeik vigyék őket elfekvőbe, ha már teher számukra a jelenlétük, és ott sínylődjenek még hosszú hosszú évekig!!!! SZEMÉTLÁDÁK!!!!