Üdv a Cocker Rockerek világában!

Soha nem felejtem el azt a napot – Mariann és Ábel gyönyörű története

2014. február 07. - panettone

2011. december közepén került be egy kb. 1 év körüli spániel fiúcska a Spánielmentőkhöz. ÁbelBábelMagentaTeflon nevet kapta, hogy miért is, azt most nem részletezném.

abel1.JPG
 2011. december  

                                                

2011. karácsonyán bukkantam rá a Spániel Fajtamentőkre az interneten és naponta követtem az eseményeket, híreket. Év vége felé bátorkodtam írni is nekik, érdeklődtem, hogy lehetne segíteni a spaniknak. Akkor Szigeti Zsuzsitól kaptam részletes tájékoztatást, milyen formában tudom ezt megtenni. Mivel akkor még nem hozhattam haza kutyust, de nagyon szerettem volna kapcsolatba kerülni velük személyesen is, ezért Zsuzsi invitált, hogy először ismerkedjek Velük, mert elsőre nem mindennapi élmény lesz, ha 50 kutya ugrik rám, aztán majd valami kialakul.

Hát kialakult!

Január elején mentem ki először és már az első alkalommal nagy hatást gyakoroltak rám a spanik, de őszintén megvallva főleg 1 spani: ÁbelBábelMagentaTeflon

abel2.JPG
Ezért a ruhácskáért lett „Magenta”


Első látásra szerelem volt, azt hiszem mindkettőnk részéről. Hetente jártam ki Sződligetről Tökölre, ami nem kevés utazás volt, de mennem kellett. Próbáltam sokat segíteni Juditnak, de a szemem mindig Ábelen volt. Az Övé is rajtam és más spani a közelünkbe sem jöhetett, amikor simogattam, mert ilyenkor nagy ramazuri kerekedett a tököli portálon. Volt, hogy Judit és Papa Maci erős keze kellett, mert olyan verekedés alakult ki. A szívem szakadt meg, amikor pici Ábelem repült hosszasan az udvar másik végébe.

Így teltek a hetek, hónapok. Közben volt, hogy férjemmel együtt mentünk ki, és elvittük Ábelt fél napokra, hogy Ők is ismerkedjenek és szerencsére szimpatizáltak egymással. Vittük Szentendrére, Pestre és a környékbe kirándulgatni.

2012. áprilisban eljött az idő

Kértem Juditot, hogy hadd fogadjuk örökbe Ábelt, mert nem tudunk egymás nélkül élni! Szerencsére áldását adta és május elején már velünk alhatott. Na persze férjemnek csak az az egy kikötése volt, hogy lehet a lakásban, de az ágyra nem jöhet fel! Én akkor mindent megígértem!

1 hónapig minden csodába illő volt, egy álomkutya volt Ábel: teljesen szobatiszta, nem volt szeparációs stressz, nem nyúlt semmihez, amihez nem volt szabad, ha nem voltunk otthon csak aludt. Pontosan 1 hónap elteltével, azonban fura dolgok kezdtek történni, amikkel én még az életem során soha nem szembesültem. Nem is tudtam igazán kezelni a helyzeteket. Forró dróton voltam Manci Spancival, szegényt hívtam reggel 7 órakor, délután, este 9-kor, tehát napi ügyeletben volt.

abel3.JPG

Élt velünk a lakásban egy törpe nyuszi, és amikor mentem hozzá rendbe tenni, takarítani, etetni, akkor kezdődött, hogy első alkalommal Ábel, egy általam elejtett zoknit megkaparintva, lefeküdt a nappali közepére és csócsálni kezdte. Mentem volna be a szobába, hogy elvegyem tőle, de ahogy át akartam lépni a küszöböt, felkapta a fejét és morgott. Bár egy picit megijedtem, mert még soha nem csinált ilyet, de azért mentem volna beljebb. Ekkor azonban már felugrott, bevédte a zoknit és nem engedte, hogy még egy lépést tegyek felé. Nem mertem közelíteni, mert nagyon dühösen ugatott és úgy éreztem, támad, ha odamegyek hozzá. Ez reggel 7 óra körül volt és készülnöm kellett a munkába, nagyon fontos lett volna, hogy időbe elinduljak, ezért célba vettem a fürdőszobát. Gondoltam majd lehiggad, amíg készülődök. Hát nem így történt, jött utánam és beállt a fürdőszoba ajtaja elé és onnan tartott szemmel. Még volt annyi eszem, hogy befele menet kézbe kapjam a táskámat, benne a mobillal. Ábel nagyon furán csak nézett, de nem csinált semmit, azonban mikor ki akartam menni a fürdőből, akkor az ajtóba ugrott és vadul el kezdett ugatni és vicsorítani.

Teljesen bepánikoltam, becsaptam az ajtót és remegő kézzel hívtam Juditot. Szegény talán éppen akkor ébredt fel. Hallotta a telefonból a vad ugatást, én riadtan meséltem mi történt, és kértem, segítsen a távolból, hogyan kezelhetném a problémát, és hogy juthatnék ki a fürdőből, mert egyedül vagyok itthon Ábellel. Segített és megoldottuk együtt, aztán ez ment 2 héten keresztül, egyre vadabb történetekkel. Hol a konyhából, hol a lakásból szorított ki, volt, amikor az emeletről nem engedett le. Ezek mindig akkor történtek, amikor kettesben voltunk. A férjem jelenlétében sosem, nem is akarta elhinni, amikor felhívtam vagy meséltem neki, hogy éppen mi történ aznap. Azonban én már annyira féltem, rettegtem, ha ketten maradtunk, hogy már Judit is mondta, hogy ez így nem lesz jó, mert Ábel folyamatosan azt érzi, hogy félek tőle és ez őt erősíti.

Ez így nem mehet tovább!

Másfél hónap elteltével (a rossz időből két hét elteltével) ki kellett mondanunk, hogy ez így nem megy tovább: vissza kell vinnünk Ábelt a Spánielmentéshez. Bár a férjemmel nem volt semmi konfliktusa és nagyon bántotta őt, hogy Ábeltől meg kell szabadulnunk, de azt mondta, hogy ezt az én érdekemben meg kell lépni, bármennyire is fáj. Felmerült, hogy lehet, hogy Ábel beteg, és az váltja ki benne az agressziót időnként.

Soha nem felejtem el azt a napot

Mielőtt elindultunk, a férjem leült hozzá és elmondta neki, hogy rettenetesen fáj, de vissza kell, hogy vigyük és talán neki is jobb lesz Judit gyámsága alatt, orvos közelében. Zokogtam végig a kocsiban és akkor is, amikor bevittem a többi spani közé. Judit és Tamara éppen a hátsó nagy udvaron futtatta a kutyusokat. Szinte semmit nem tudtam mondani, csak annyit hogy sajnálom, de rettegek tőle és nem tudom tovább vállalni, majd egy óvatlan pillanatban, amikor Ábel nem látott kisurrantam és magam mögött hagytam ott, ahonnan másfél hónapja elhoztam.

abel4.JPG

Szörnyű napok következtek! Pár nap múlva Papa Maci felhívott. Annyit mondott, hogy szerinte Ábelnek semmi baja nincs, hiszen nagyon jól ismeri, szerinte egyszerűen egy domináns eb, akit nem tudtam kezelni. Gondolkodjak el ezen és kérte, hogy vegyem fel a kapcsolatot Trungel Lászlóval (Cerberos Állatvédő Egyesület) és beszélgessek el vele, kérjem ki az ő véleményét is. Ha ő is azt mondja, hogy Ábel beteg, akkor elfogadja. Kérdezgettem egy másik önkéntest is, aki szintén ezt tanácsolta. Juditnak is említettem, és kérdeztem, ha változna valami, akkor visszahozhatom-e Ábelt. Azt mondta, hogy addig, amíg ennyire félek tőle, márpedig szerinte ez nem fog csak úgy megváltozni, akkor ennek semmi értelme és Ábel érdekében sem javasolná.

Másnap felhívtam Trungel Lászlót és elbeszélgettünk. Azt mondta, hogy az elmondottak alapján a kutya nem beteg, hanem erősen domináns, de természetesen neki is látni kell a kutyát, hogy biztosat mondhasson. Azt mondta, ha domináns, akkor hosszú időbe fog telni, de meg lehet oldani, de csak akkor fogjunk bele, ha fejben el tudom határozni, hogy meg tudom csinálni, erős leszek, és nem fogok félni. Azt is mondta, hogy nagyon nehéz lesz leginkább nekünk - nem Ábelt fogja megviselni.

Rá 2 hétre, hogy visszavittük, Judit engedélyével ismét elhoztuk. Nagy öröm volt újra látnunk egymást. Még aznap kijött hozzánk Laci és órákon át volt nálunk, sokat beszélgettünk. Ahogy belépett a kapun csak ennyit mondott: „Ez egy cukker spániel, nem csoda, hogy beleszerettél. Első látásra biztos vagyok benne, hogy egy elkényeztetett, domináns ebbel állok szemben.”

Majd a beszélgetések során a tudtomra hozta, hogy Ábel engem egy kiszolgáló személyzetnek tart, férjemre viszont felnéz. Na, ekkor határoztam el igazán fejben, hogy ezt már nem hagyhatom, nehogy már megfutamodjak, majd megmutatom ki az úr a háznál!

Nem esett nehezemre betartani a szabályokat

Megcsináltam, amit Laci javasolt és előírt az első 2 hónapra, és nem is esett nehezemre, nagyon kemény voltam. Viszont férjem nem, pedig neki is elő volt írva. Velem szemben minden megváltozott jó irányban, viszont egy kicsit kezdett szórakozni a férjemmel, de Ő hamar rendbe tette a dolgokat. Azóta békében, harmóniában és szeretetben élünk idestova 1,5 éve.  Ábel a mindenünk, egy álomkutya! Ja és már az ágyon alszik!

abel5.jpg
     2013.

                                                                                

A férjem mindig mondja, hogy nem kutyaidomárok vagyunk, hanem kutyatartók. Biztosak vagyunk abban, hogy az is közrejátszott, hogy Ábel mégis családtag lehetett nálunk a nehéz kezdet ellenére, biztonságban érezte magát, megnyugodott nálunk, alkalmazkodott igényeinkhez, elfogadott minket, ahogy mi is elfogadtuk őt, szeretet kap és szeretetet ad minden mennyiségben.  Időt és esélyt kellett adni neki és így utólag nagyon örülünk, hogy ezt megtettük.

abel6.jpg

Köszönjük szépen mindenkinek a segítséget és kitartást, örök hála Manci Spancinak!

Szeretnél Te is valami pluszt adni az árva Spánieleknek? Szeretnél Te is értesülni mindennapjainkról?


Hívd a 06/30/998-3947 telefonszámot, vagy csatlakozz hozzánk az Facebook Együtt a Spánielekért csoportjába!
https://www.facebook.com/groups/224353604256320/

A gazdikereső Spánieleket itt találod: www.spanielmentes.hu

Vagy a facebookos közösségi oldalunkon: https://www.facebook.com/spanielmentes

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cockerrocker.blog.hu/api/trackback/id/tr415804160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása