Üdv a Cocker Rockerek világában!

Ha bezárul a kapu, kihuny a remény!

2013. november 09. - panettone

Harmadik éve ér az a megtiszteltetés, hogy önkéntese, tagja lehetek a Spánielmentésnek. Úgy érzem, nagyon sok mindent megéltem már Velük – jót, rosszat egyaránt. Jónak mondható, amikor egy-egy spani szerencsésen gazdisodik, és átélhetem Vele a Gazdihoz költözés örömét. Jónak mondható, amikor egy soványka, leharcolt, beteg spani új erőre kap – főként SpanciManci finom főztjétől – és gyönyörű, fényes szőrű kis hercegnő, vagy éppen herceg válik belőle. Jónak mondható, amikor a sok-sok tartozásból, amit az állatorvosnál felhalmoztunk, tudunk törleszteni egy keveset. És ahogy említettem, vannak rossz, sőt, nagyon rossz dolgok. Rossznak mondható, amikor Valakit elveszítünk, pedig mindent megtettünk Érte, de az idő ellenünk dolgozott. Ahogyan elveszítettük múlt héten Félixet és Csöpikét (nyugodjanak békében). Rossznak mondható, amikor özönlenek be a kutyák, az ideiglenes befogadók pedig 200 %-osan fullon vannak. Rossznak mondható, amikor egy kutyáért nem érünk oda időben... És nagyon, de nagyon rossznak mondható, amikor egy kutya szemén azt látjuk, hogy elveszítette a reményt!

A remény hal meg utoljára!

Éppen a Spánielfarmon voltam, amikor egy autó megállt a kapuban... A lányok szaladtak oda hozzám: „Zsuzsi gyere, hoztak egy spánielt." Már a fejemet fogtam, mivel az udvarban jó néhány spani szaladgált, egyáltalán nem hiányzott +1. A képlet egyszerű volt: fiatal pár áll a kapuban, a lány kezében egy piros póráz, melynek végén egy gyönyörű arany cocker fiúcska. Nem értettem a helyzetet, ezért kérdeztem. Honnan jött a kutyus, miért jött, egyáltalán mi az ördögről van itt szó? Már minden lehetséges verziót végig kérdeztem: Találtátok? Gyepmesteri telepről jött? Valaki más találta, ti csak fuvaroztátok? A válasz mindenre NEM volt. Akkor kezdtem érezni, hogy akikkel szemben állok, maguk a „gazdik". És bizony azért állnak velem szemben, mert ezt a gyönyörű fiúcskát le akarják adni.

remeny1.jpg


A hám és a póráz kell! Ennyi...

 

A fiatal hölgy azt sem tudta megmondani, kivel beszélt telefonon, ki volt az, akire nyugodt szívvel rábízza a kutyáját... csak annyit tudott kinyögni, hogy Bükről jöttek, és „valami Timike, vagy mi" – gondolom itt arra gondolhatott, hogy egy Timi nevű hölggyel beszélt. Hm... Ha nincs vele a párja, akkor meg sem tudom, hogy össze fognak költözni, és a kutyának mennie kell... - hát ezért álltak velem szemben... hát ezért nézett rám az a fiúcska félve... hát ezért akart Ő visszaszállni az autóba, amivel elhozták.

remeny2.jpg

Miután első megrökönyödésemen túl voltam, rákérdeztem, hogy miért van összevarrva az kutya arca, de sajnos nem lettem okosabb – fogalmuk sem volt, mi történt Vele, csak annyit mondtak, hogy bedagadt a feje, és a doki felvágta. Elkértem az oltási könyvet, majd megkérdeztem: „ennyi"? Gondoltam, szeretnék megölelni, megígérni Neki, hogy jobb sora lesz, mint amilyen náluk volt, vagy egész egyszerűen bocsánatot kérni TŐLE! De tévedtem. A pórázt lecsatolták Róla, mert azért az érték, és férfi be akarta tuszkolni a kapun a kutyust. Nagy nehezen sikerült is belökni neki szegénykét, amikor is eszébe jutott, hogy a hámra is szükségük van, nehogy már az is a kutyán maradjon. Visszahúzta a kutyát a kapuból. Akkor és ott azokban a kicsi, ártatlan szemecskékben a megkönnyebbülést láttam: „jaj de jó, mégsem gondolják komolyan a gazdik, hogy itt hagynak, és ennyi kutya közé be kell mennem" – szinte biztos vagyok benne, hogy ezt gondolta a kisállat. De tévedett! A hám lecsatolása után a kapu bezáródott!

Járó motor, utána csend...

A kiskutya néhány másodpercig állt a kapuban, majd meghallotta, hogy beindul az autó motorja. Akkor döbbent rá, hogy VÉGE! Még ugrált, kaparta a kaput, ásni akart, hogy kiférjen alatta, de az nem engedett... az autó elhajtott. Egy darabig küzdött, majd rájött: nincs tovább, nincs remény – a „gazdi elment". Állt egy darabig még a zsilipben, aztán el kezdett szaglászni. Ha odamentem hozzá, hívott, csalt a kapu felé... mutatta, hogy Ő ki szeretne menni... De hiába.

remeny3.jpg

Nem tudom, vajon felfogta-e a kis Drága, hogy mi történt Vele... Nem tudom, mit érzett, amikor bezárult mögötte a kapu... Nem tudom, mit érzett, amikor hallotta a járó autómotort... Nem tudom, mit gondolt rólam, amiért nem engedtem Neki, hogy kimenjen azon a kapun, ahol betuszkolták... Csak azt tudom, hogy akkor, abban a pillanatban kihunyt a remény!

Köszönöm, hogy végigolvastátok!

Szigeti Zsuzsi

 

Szeretnél Te is valami pluszt adni az árva Spánieleknek? Szeretnél Te is értesülni mindennapjainkról?


Hívd a 06/30/998-3947 telefonszámot, vagy csatlakozz hozzánk az Facebook Együtt a Spánielekért csoportjába!
https://www.facebook.com/groups/224353604256320/

A gazdikereső Spánieleket itt találod: www.spanielmentes.hu

Vagy a facebookos közösségi oldalunkon: https://www.facebook.com/spanielmentes

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cockerrocker.blog.hu/api/trackback/id/tr195622467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyunyuli 2013.11.10. 08:06:11

A gyerekét is így nyugodt szívvel eldobná, ha útban lenne.... Elkeserítő, hogy milyen emberek vannak körülöttünk

Szimba 2013.11.10. 15:37:01

Remélem ezeket a gazdákat is elhagyják, és egyedül az elfekvőben halnak meg. Nem emberek ezek. Nem szeretném, ha gyerekük születne.

Annamária Tarrné Puska 2013.11.10. 16:25:24

Elsírtam magamat. Lelketlen emberek. :(

OliS 2013.11.11. 06:19:57

istenkém...hogy bírod ilyenkor, hogy nem csűröd szájon az ilyen véglényeket? :(

kalazirozsa 2014.01.04. 16:41:20

Én is elsírtam magam , Remény története nagyon szomorú! :'( ....nem biztos, hogy az a kapcsolat sírig tartó lesz, ami miatt Remény ide jutott.

Andrásné Ferencsik 2014.06.01. 19:18:21

Csak azt tudnám mi a jó fenének kellett neki a póráz meg a hám?remélem felköti rá magát!!!!!!!!!!!!!!!!!Szemétládák!!!!!!!!!!!!!!
süti beállítások módosítása