Hogyan lettem a Spánielmentés önkéntese – Bea története

2013. szeptember 09. - panettone

Jeffrey, az én drága spánielem majd 15 évig volt velünk, de sajnos idén május 14-én örökre el kellett őt engednem. Aki átélt már ilyet, az tudja, milyen fájdalmas a döntés és a búcsú. Az elkövetkező hetek üresek voltak, szürkék és fájdalmasak. Most is potyognak a könnyeim, ahogy ezeket a sorokat írom.

bea1_1.jpg

Véletlenek márpedig nincsenek, az élet ezt már többször igazolta...


Az egyik ilyen sírós, magányos estén „véletlenül" ráakadtam Pepperoni gazdikereső videójára. Gondoltam megnézem, mi bajom lehet még a síráson kívül? Megnéztem kik a hirdetők, ekkor jöttem rá, hogy létezik a Spánielmentés.

Bár régóta támogatom az állatmenhelyeket, de a Spánielmentésről addig még nem hallottam. Ez gyorsan megváltozott, mert rájöttem, hogy nekem ott dolgom van, nem lehet véletlen, hogy pont akkor jött a képbe ez a hirdetés, mikor a leginkább szükségem volt valami újra, jóra.

bea2.jpg
Megírtam a bemutatkozó levelem és vártam, hogy felvételt nyerek-e a társasághoz. Ezután felpörögtek az események. Email váltás Zsuzsival, telefon Juditnak, egyeztetés, infógyűjtés, és szombaton már úton is voltam Dunaharasztiba.


Szép pillanatokat akartam szerezni az árváknak...


Úgy gondoltam, az a szeretet, figyelem, törődés, amit eddig a saját kutyám kapott, azt most megosztom a sok gazdira váróval, hogy nekik is legyenek szép pillanataik, kapjanak pár simit, kedves szót egy újabb kétlábútól a meglévők mellett. És nem mellesleg, önző módon úgy éreztem, lelkileg rám is jó hatással lesz, ha nem a veszteségemen búslakodom, hanem teszek valami hasznosat.

bea5.jpg
Az első találkozást soha sem fogom elfelejteni...

Judit kedvesen fogadott és rögtön talált is nekem munkát. Aznap éjszaka érkezett TasLee kutyus is, aki hozzám szegődött, és végig ott ült mellettem, míg a ládákat mostam, el sem mozdult mellőlem. Nem tudom, melyikünk volt jobban megilletődve aznap, ő vagy én. Ő lett az első kedvencem.

bea4.jpg
Juditnak köszönhetően azóta már több mindenbe belekóstoltam: pl .kuktáskodtam, megtanultam tüzet gyújtani és életben is tartani a főzéshez - ami egy betondzsungelben felnőtt embertől nem is rossz teljesítmény.
Az udvartakarítás a locsolással egybekötve is nagy móka, hisz Tchibo mellett azóta már több lökött eb is ugrál, hogy elkapják a vízsugarat. Jó nézni a sok hebrencs, csuromvizes kutyát, majd a végén a csalódott arcokat, mikor néznek, hogy „Ennyi volt? Komolyan elzártad a csapot??" Felőlük egész nap mehetne a móka, bírnák szusszal.

bea3.jpg
Idővel sikerült kidolgoznom azt is, hogy lehet 2 kézzel 2-3-4 kutyát simogatni úgy, hogy ne legyen féltékenykedés.


Minden egyes látogatás más és más, soha nincs 2 egyforma alkalom


Hol egy új jövevény, hol a már ismertek lepnek meg valamivel. A nap végén, távozóban mindig úgy érzem, feltöltődtem és jó érzéssel tölt el, hogy egy újabb napot tölthettem el Judittal és a kutyákkal.

Itt szeretném újra megköszönni, hogy csatlakozhattam a mentéshez önkéntesként, és ennyi élménnyel, ismerőssel gazdagodhatok!

 

Szeretnél Te is valami pluszt adni az árva Spánieleknek? Szeretnél Te is értesülni mindennapjainkról?


Hívd a 06/30/998-3947 telefonszámot, vagy csatlakozz hozzánk az Facebook Együtt a Spánielekért csoportjába!
https://www.facebook.com/groups/224353604256320/

A gazdikereső Spánieleket itt találod: www.spanielmentes.hu

Vagy a facebookos közösségi oldalunkon: https://www.facebook.com/spanielmentes

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cockerrocker.blog.hu/api/trackback/id/tr245501183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.