És akkor rájöttem: nem bírok ki egy évet Dollár nélkül! - Csilla

2012. március 11. - panettone

Született már írás arról, milyen önkéntes segítőnek lenni, milyen ideiglenes befogadónak lenni, és arról is írtak már, milyen örökbe adni egy mentett kutyát. Én most arról írnék, milyen örökbe fogadni. Na, jó, Ervin kicsit beelőzött Szeder történetével, de sebaj. Az én beszámolóm célja - örömöm megosztásán túl - egy kicsit az, hogy bátorítsam azokat a leendő gazdikat, akik még bizonytalanok az örökbe fogadásban, esetleg félnek olyan kutyát örökbe fogadni, akinek többnyire ismeretlen a múltja… és nem kölyökkutya.

Venni vagy örökbe fogadni?

 

Azért mégis kezdjük az elején - ha már lehetőséget (és bátorságot) kaptam az írásra - hogyan is kerültem a Spánielmentés csapatába? Egészen egyszerű: kutyát akartam! Mondjuk elég régen, gyerekkorom óta …hiába! Felnőtt fejjel azonban elérkezett az idő: kutyát szeretnénk! A fajtaválasztás kérdését gyorsan átugrottuk: valamiért mindig a spánielekbe voltam szerelmes. Bár Enikő szerint a spánieleknek „olyan hülye hosszú fülük van”, én ezt (is) imádom bennük.

DSC04958

Megvolt az elhatározás, de felmerült a kérdés: „honnan vegyünk kutyát?” Igen, akkor még nem volt egyértelmű, hogy örökbe fogadok… Mint sokan, én is kölyökkutyát szerettem volna, azért, hogy sok-sok éven át megoszthassam vele az otthonom. Hónapokon keresztül csak az Internetet bújtam, kerestem a megfelelő tenyésztőt, aki valóban tenyésztő, és nem pusztán annak bőrébe bújt szaporító. Nem volt egyszerű dolgom, de úgy gondoltam, ha már fizetek a kutyáért, akkor a pénz egy valódi tenyésztőhöz kerüljön, aki a bevételt a kutyákra fordítja, és ne egy haszonleső szaporító zsebét tömjem. Keresgélés közben, véletlenül találtam a Spániel Fajtamentő Egyesület honlapjára. Épp a következő hétvégére szerveztek örökbefogadó napot a Lurdy Házba. Naná, hogy lánykámmal elmentünk!

DSC05087

Ennyi spánielt egy helyen, még életemben nem láttam (azóta sajnos tudom, ez csak morzsája a tököli állapotnak)… és, hogy sétálni is vihettük Őket, egyszerűen hihetetlen boldogság volt! A spániel tekintetek elbűvöltek. Ettől kezdve az örökbefogadó rendezvények kihagyhatatlanok lettek… és bizony változott a terv: már biztos voltam benne, örökbe fogadok egy spánielt! Az időpontját ugyan kb. egy évvel későbbre terveztem, mondván egy lakásfelújítás még vár ránk és egy kutyát nem tennék ki egy ilyen „bolondok háza” hangulatnak, de máshogy alakult…

DSC04523

Szerelem első látásra

 

Egy tavaszi rendezvényre magukkal hozták Dollárt, az aranyszínű, 2 (?)év körüli angol cocker spánielt, akit korábban Tök közelében találtak. Én igyekeztem minden kutyával ugyanannyit foglalkozni, és különben sem akartam még hazavinni egy kutyát, úgyhogy el sem jutottam a boxok végéig, ahol Dollár üldögélt. Lányom egyből kiszemelte és már vitte is sétálni. Egész délelőtt a pórázát szorongatta, és végül én is Dollár közelébe kerültem…és jött az a bizonyos „szerelem első látásra” érzés. Dollár tündéri volt, barátságos és (nem) mellesleg gyönyörű! Nagyon vártuk a következő rendezvényeket, hogy újra találkozhassunk Vele. Otthon folyamatosan Róla beszéltünk, tervezgettük, milyen lesz, ha hazahozzuk. A következő örökbefogadó nap egy gyereknapi rendezvény volt a Bókay kertben, ahol különösen sok látogató volt, és többen is érdeklődtek Dollár felől. Aggódni kezdtem, mi lesz, ha valaki el akarja vinni? Na, akkor jöttem rá: nem érdekel a lakásfelújítás, nem bírok ki egy évet Dollár nélkül! Vagy én viszem haza, vagy senki! Végül a sokadik érdeklődőnek azt mondtam: Ő már gazdis!

 

DSC05487
Nem engedhettem, hogy Dollár másé legyen...

 

A történethez hozzátartozik, hogy ezalatt a férjemet és anyukámat kellett meggyőzni, hogy lakásban is lehet kutyát tartani, hogy gondoskodni fogunk róla, nem csak múló fellángolás. Nem mondom, hogy könnyű volt - mondjuk a férjemnél elég volt egy találkozó is, mert Dollár „eladta” magát. Végre megvoltak az Igen szavazatok, SpanciManci (a spanik egyik ideiglenes Anyukája) is áldását adta, de még mindig várnunk kellett 2 hetet a suli végéig. Pont olyan hosszú volt, mint az első gyerkőcöt 2 héttel túlhordani, ...végtelen.

DSC05426

 

Boldogság, gyere haza!

 

Elérkezett végre a nagy nap! Két hét „GYES”-t intéztem a melóhelyen, hogy minden Dollár körül forogjon. Papamaci segített a hazaszállításban. Dollár már rutinos stopposnak számított, így nem volt gond az utazással. A lakásba érve 

végigszaladt, szimatolt, megszaglászta a családot, majd szó nélkül beült az ágyikójába, mint aki mindig is itt lakott. Hihetetlen volt! Ekkor kezdődött a közös életünk. Már nem érdekelt, hogy hány éves, hogy honnan jött, hogy milyen a pedigréje, csak az volt a fontos, hogy DOLLÁR ITTHON VAN!

DSC05489

 

 

Az első éjszakával - később a többivel- sem volt baj. Nem sírt, nem ugatott, nem kaparászott, és az első perctől kezdve szobatiszta volt! Otthon egész nap a nyomunkban volt, bújt, hízelgett. Már a kezdetektől jókedvű, virgonc volt és mégis láttam a változást. Napról-napra kinyílt; úgy két hét alatt kivirágzott, és így utólag, azt hiszem egy hónap alatt az igazi Dodi lett!

Dollár Szívszerelmem Szőke Hercegem

 

Az első napokban nem hallottuk ugatni, majd egy séta alkalmával egy másfél méteres kutyaszobrot (!) ugatott meg. Annyira édes volt! (Azóta már egy hóembert is rendre utasított) A lakásban nem ugatott, nem rombolt és az alapszabályokat is hamar megtanulta.


DSC04779
Köszönjük, hogy örökbe fogadhattuk Dollárt!

 

Sokat szeretgettük, simogattuk, így lassan megbízott bennünk, és már játszani is kezdett. Imádta a nagy sétákat, de igazi pasihoz illően, a lustálkodást sem vetette meg. Mára pedig már egy kiegyensúlyozott, boldog kutya lett belőle. Imádja a BKV összes járatát, szeret úszni és ügyesen apportíroz… de nem írok többet, mert még gazdikeresőnek tűnne. 

DSC04802

Talán úgy tűnik, mesébe illő és rózsaszín a történet (mert az is), de azért ne higgye senki, hogy velünk nem történtek, történnek sztorik. Nálunk is volt kenőmájas-csomagolás eltulajdonítása a kukából, felugrálás sáros lábbal a gazdi nadrágjára, besettenkedés tiltott helyekre; gazdi hatósugarából való engedély nélküli eltávozás, macskavadászat céljából…de ezeken dolgozunk, és Dodi nagyon igyekszik.

Dollár Szívszerelmem Szőke Hercegem immár 8 hónapja teszi boldogabbá mindennapjaimat, és tudom: még sok-sok közös élmény vár ránk

 
Dollár jó példája annak, hogy egy felnőtt, örökbe fogadott kutya is lehet ugyanolyan ragaszkodó, mint egy kölyök. Lehet, hogy először nem úgy viselkednek, mintha mindig is velünk éltek volna, de türelemmel, kitartással és sok-sok szeretettel a beilleszkedés sikeres lesz. Lehet, hogy eleinte rombol, rág, nyüszít, ha egyedül marad, de ezt nem azért teszi, mert rossz, hanem mert összezavarodott. Ha ezt megértjük, és türelemmel, szeretettel fordulunk felé, igazi társra találhatunk.

 

DSC04961
Én igazi kincsre leltem Dodi személyében! Köszönöm Spancinak, hogy elindította Őt a hozzám vezető úton! Dollár már az enyém, és nem adom (!), de a Spánielmentőknél sok-sok Gyöngyszem vár még szerető gazdira.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cockerrocker.blog.hu/api/trackback/id/tr654310713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.