"Én már a Spanikhoz tartozom" - Eszter

2012. február 10. - panettone

A Spánielek iránti szeretetem még általános iskolás koromban kezdődött - már akkor eldöntöttem nekem egyszer lesz spanim. Ez több mint húsz évvel ezelőtt volt s még mindig nincs! ;)

Az állatvédelem komolyabban pár évvel ezelőtt kezdett el érdekelni, mikor rádöbbentem, hogy a multicéges karrier lehetősége egyáltalán nem vonz, s lehetőségem adódott a szabadidőm hasznos eltöltésére irodai falakon kívül.  Először "csak" vegetáriánus lettem, hogy miattam ne szenvedjen egyetlen állat sem. Aztán egy hosszabb külföldi út során elkezdtem menhelyeken segíteni, jótékonysági kutyasétáltatásokon és karácsonyi vásárokon aktívan részt venni.

DSC02506

Amikor novemberben hazajöttünk elhatároztam, hogy itthon is a tettek mezejére lépek! Ekkor láttam a felhívást, hogy önkénteseket keresnek a karácsonyi spániel rendezvényre - mivel már régebben kinéztem magamnak az egyik kis pártfogoltat, gondoltam ez jó alkalom lesz, hogy őt is megismerjem és segíthessek is a hétvégén. Ekkor kerültem emailes kapcsolatba Zsuzsival először, s meg is beszéltük, hogy az egyik kutyus itt alszik nálam egy napot, s másnap együtt megyünk majd az Aréna Plázába. Először furcsálltam és őszintén szólva még picit csalódott is voltam, hogy nem is "igazi" spániel érkezik hozzánk, de próbáltam arra gondolni, hogy mindent a jó ügy érdekében!  Aztán este megérkezett Zsálya, nem is spániel, nem is kerek a pofija, és mégis úgy éreztem, soha többé nem akarom elengedni! Egyetlen este elég volt a szerelemre! Másnap az Aréna után zokogva adtam vissza a kiskutyát és ígértem meg neki, hogy amint lehetőségem lesz, elhozom! (Ez nemsokára meg is fog történni!:))

DSC02685.JPG

 

Én ide akartam tartozni

A rendezvényen sok önkéntessel, és Zsuzsival is megismerkedtem, mindenki azonnal nagyon kedves volt, nem éreztették velem, hogy "új" vagyok, és már akkor tudtam, hogy ide akarok tartozni!  Ritát ki is faggattam a spánielmentésről és a tököli menhelyről. Ő olyan pozitívan beszélt ezekről, hogy el is határoztam, amint tudok, én is megyek velük Tökölre, a spanikhoz! Rita felkészített, hogy nagy a falka és felugrálnak és koszos leszek, de semmi sem tudott eltántorítani! A menhely bejáratánál már jó pár szempár rám szegeződött, hömpölyögtek, ugattak és mindent megtettek azért, hogy egy kis figyelmet kapjanak. Arra gondoltam, hogy bár lenne 20 pár kezem, hogy mindenkinek jusson a simogatásból. Az első decemberi tököli kirándulásom óta függő lettem - erre Rita már az elején figyelmeztetett! Én is hetente egyszer megpróbálok kimenni, s egyre jobban érzem, hogy be vagyok vonva a kinti feladatokba: legyen az virsli osztás, szeretgetés, kozmetikázás, kutyasétáltatás, vagy ami éppen adódik. Tökölön sosem lehet kifogyni a feladatokból!  A tököli maroknyi kis csapat mindig szívesen lát, ha látogatni szeretnék, sőt már budai találkahelyünk is van, ahonnan együtt megyünk!

DSC03081

Tökölön nincsenek előítéletek, nem számít, kinek mije van, megszűnnek az otthoni problémák! Ott csak Ők vannak, a spánielek, akiknek egy meleg fekhelyen, csillogó szőrrel kéne "tengetniük" kis életüket, s bár itt Spanci óvó szárnyai alatt vannak, ez legtöbbjük számára remélhetőleg "csak" egy állomás, egy rövid rehabilitáció, amíg rájuk nem talál az álomgazdi.

036_1

A tököli spánieltanya, a maga valóságával együtt, egy olyan hely, ahova az ember szíve hétről-hétre visszahúz s már búcsúzáskor a következő alkalmat várjuk, hogy újra jöhessünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://cockerrocker.blog.hu/api/trackback/id/tr64090925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.